25. fejezet Újabb rejtély

 Ezt a  fejezetet most Arya-nak ajánlom. Remélem, hogy hatok rá és, hogy tudja, hogy mit kell tennie. :)

Jason szemszöge

A parton futottam, hogy karban tartsam a testemet, bár nem lett  volna szükség vámpírként, de ez már megszokott volt nálam. Scarletten gondolkoztam. Rájöttem, hogy törődik velem és tényleg sokszor ő tart vissza attól, hogy valami óriási baromságot műveljek.  Mint egy angyal. A furcsa az, hogy ő sosem mesél a családjáról, sosem emlegeti őket. Próbáltam puhatolózni, de semmi. Velem szemben egy alak kezdett kiválni a messzeségből. Megtörtnek látszott és mintha reszketett volna. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam, mert valami megérzés elkapott. És sajnos nem is volt téves. Scarlett botladozott előttem pár méterre és szörnyű állapotban nézett ki.

-          Scarlett! – szólítottam meg és érintettem meg a vállát, mire összerezzent.

-          Jaj! Nem-nem! Menj innen!  Csak így ne láss! – takarta magát, de engem egyáltalán nem érdekelt, hogy hogy néz ki.

-          Mi történt veled? – fogtam meg a karját. Az arcát próbálta takarni, de elvettem a kezét. A szeme alatt egy hatalmas kék-lila folt éktelenkedett. Elképedve meredtem rá. Lecsordult pár könnycsepp az arcán.

-          Mi ez? – kérdeztem és türelmesen vártam, amíg megpróbálja összeszedni magát. Nem szólt, csak szipogott és a fejét rázta. Akit most láttam lány, teljesen más volt, mint az a Scarlett, akit megismertem. Nem az a vad, vidám és pörgős lány volt, hanem egy megtört lélek. Mérges voltam. Nem rá, hanem arra, aki fájdalmat okozott neki.

-          Én nem foglak bántani Scarlett. De el kell mondanod, hogy ki tette ezt veled! – utasítottam kicsit erősebben. A lány aki iránt még magam sem tudtam, hogy mit érzek megimbolygott majd elájult. Nem hagytam, hogy a földre essen, volt már rajta így is elég sok zöld folt. Felvettem az ölembe és hazavittem.

-          Ki tehette ezt vele? – szörnyülködött anyu.

-          Fogalmam sincs, de véget kell ennek vetni. – feleltem, miközben végig simítottam Scarlett puha, fehér arcán.

-          Mi van ha nem ez az első alkalom? – kotyogott közbe Lena. Megvontam a vállam. Tanácstalan voltam.

-          Nagyon sokat bánthatták, ha elájult. – szólalt meg Will.

-          Gyertek! Hadd pihenjen! Jason te maradsz? – kérdezte anyu, miközben kiterelte  a többieket. Bólintottam. Hogy, hagyhatnám itt? Néhány óra múlva Scarlett nagy nehezen kinyitotta a szemét. Én amíg vártam, hogy felébredjen a támadóját mindenféle képen kicsináltam.  Élveztem.

-          Hogy vagy? – kérdeztem amikor rám emelte a tekintetét.  Nagyot sóhajtott.

-          Nézd…én…nos, ne várj tőlem semmilyen magyarázatot. Mert ha nem jössz arra, akkor ugye nem is láttál volna így. – dühös lettem.

-          Te azt hiszed, hogy eltitkolhattál volna ilyesmit? Komolyan Scarlett! – nevettem fel kissé cinikusan.  Megrázta a fejét.

-          Ki tette ezt veled? – kérdeztem már sokadjára.

-          Nem mondhatom el. – biztos valami zsarolós fickó van a háttérben.

-          Bántana ha elmondanád? – simítottam meg a haját.

-          Szégyellem. – vallotta be.

-          Scarlett…- kezdtem újból, de közbe vágott.

-          Nem akarok róla beszélni értsd már meg! – emelte fel a hangját, de még gyenge volt. Bólintottam.

-          Tudod, hogy nem foglak békén hagyni vele, ugye? – kérdeztem vissza.

-          Sajnálom, de akkor csalódni fogsz, mert semmit sem fogok mondani. – makacsolta meg magát. Nagyon jó! Scarlettből semmit sem tudok kiszedni, de akkor, hogy induljak ennek az egésznek neki?

-          Nem akartam sosem, hogy így láss. – mondta csendesen, miközben a takarót gyűrögette. Nem szólaltam meg, ő pedig folytatta.

-          Biztos nagyon csúnya vagyok, ezzel a sok folttal. – felhördültem.

-          Nem vagy csúnya….egyáltalán, de az tény, hogy sokkal jobban nézel ki ezek nélkül. – mosolyogtam rá. Viszonozta, de felszisszent az arcába nyilalló fájdalom miatt.

-          Köszi, hogy nem hagytál ott ájultan. – erre még dühösebb lettem.

-          Te elbírnád képzelni rólam, hogy ott hagyjalak olyan állapotban? – kérdeztem dühösen. Nem nézett a szemembe.

-          Nem, dehogy is. Csak én…mindegy. – motyogta, nekem pedig meg kellett mosolyognom. Most olyan esetlen, kislánynak tűnt.

-          Vigyázok rád….még ha sokszor nem is akarod. – csókoltam meg a homlokát.