13.Fejezet Őrült nőszemély

Jason szemszöge

Tulajdonképpen még magam sem hittem el, hogy idáig tudok süllyedni. Imádtam azt, hogy egyik lány jött és a másik lány ment az életemben. Minden éjszaka jól szórakoztam, de valami hiányzott. Már legalább két hete nem voltam otthon és még a kisvárosunk közelébe sem mentem. Jó messze elmenekültem a nehézségek elől. De utáltam azt az érzést, hogy Scarlett be-befurakodott a gondaltaim közé. Könyörgöm én még nem voltam úgy igazán szerelmes egy lányba sem, és ez, ez az aprócska vonzalom is halálra ijeszt. Ja halálra....mintha már nem lennék valami Drakula féleség. Bár be kell vallanom, hogy élvezem ezt az életet. Amit kevésbé tartottam vonzónak, az-az volt, hogy még egy öreg nőre is rámásztam volna egy cseppnyi vérért. Szerencsémre nem tettem meg, helyette egy fiatal lányból ittam, de nem öltem meg, pedig.... Élvezem azt, hogy a lányok még jobban mint eddig megnéznek és igencsak imponál a halál sápadt pofám nekik, amitől én eleinte undorodtam. Könyörgöm mégis csak halott vagyok! Idegesített, hogy nem kell borotválkoznom és ettől nem éreztem magam férfinak, na de voltak ám kellemesebb dolgok is amiket az előnyömre fordítottam. Például a kellemesen csengő hang, ami néha tud bizsergetően szexin is hatni, ha azt....akarom. Egy kis szőkét úgy csaltam magamhoz. Vagy az is nagyon bejön, hogy erős vagyok. Először azt gondoltam, hogy „Igen Jason a kemény edzés meghozta a gyümölcsét, dagadsz az izomtól!” de végül rájöttem, hogy a változás miatt történt mindez, na nem mintha azelőtt nem lett volna meg a kockahas! A telefonomat már a legelején elajándékoztam egy hajléktalannak, aki meglepve figyelte, hogy hamarabb van telefonja, mint kabátja. Ha a legkisebb hangerőre állítottam még akkor is majd szétverte a fülem, mert ugye nem is Lena lenne, ha nem hívott volna legalább kilencvenszer. De legalább jót tettem egy hajléktalannal, aki legalább fél órán át dicsőített és azt mondta: „ Fiam te biztos a mennybe jutsz!” Gondoltam magamban, haver ezt már lekéstem. Végül is nem volt olyan rossz ez az élet, mint amilyennek először gondoltam. Néha idegesít, hogy mindenki csak néz és néz, de megszólalni nem mer, mint például most is az áruházban. Egy kisebb hotelban élek, de csak addig amíg le nem nyugszom teljesen, aztán hazamegyek. Lejöttem vásárolni pár dolgot, amire szükségem lehet és közben bámészkodtam és próbáltam nem észrevenni azokat az embereket, akik engem bámultak. Arra lettem figyelmes, hogy hatalmas csattanás majd egy szitokszó éri el a fülemet. Az egyik lány kosárral együtt borult bele az egyik polcba, ahol még a konzervek is ráestek. Atyaég! Odamentem hozzá és lassan felsegítettem.

• Jól vagy? - kérdeztem, mire kitágult szemmel meredt rám.
• I...ig...igen, köszi. - mondta és olyan vörös lett, hogy nevetni támadt kedvem, de azért mégis csak veszélyes egy nő konzervvel a kezében.
• Oké, akkor rendben van. - mosolyogtam rá és mentem volna tovább, de elkapta a karomat.
• Van kedved....szóval van kedved meginni valamit? - Próbált csábosan hatni, de eléggé vicces látvány volt a leborult polc mellett, ráadásul túl jó a memóriám, hogy elfelejtsem az imént történt vicces dolgot. Nem akartam mondani, hogy kedvem az lenni inni, de én nem az üdítőre gondolok.
• Ne haragudj, de más elfoglaltságom van. - utasítottam el udvariasan és úgy látszott kissé mérges lett. Nem is tudja, hogy ezzel neki tettem szívességet. Arrább húzódtam, mert egy konzerv még mindig a kezében volt. Vicces volt, hogy majd pont tőle ijedek meg, de azért mégis csak emberi megnyilvánulás volt részemről.
• Nem utasíthatsz el! - sipítozott és kértem a fentieket, hogy legalább most segítsenek rajtam, ha már a kapu zárva van előttem.
• Nézd! Nem tudom, hogy...- kezdtem volna mondani, de közbe vágott, miközben megragadta a karom. Meglepődtem, hogy nem érezte a bőröm hidegségét.
• Tudod, hogy mi vagyok én? - kérdezte halkan, szinte sziszegve.
• Nem, miért mi vagy? - érdeklődtem és úgy éreztem magam mint egy rossz filmben.
• Vámpír. - súgta a fülemhez hajolva, mire hangos nevetésben törtem ki. Rosszallóan nézett rám.
• Nem hiszed el? - kérdezte és a szemével ölni tudott volna.
• Hát nem, szivi. - mondtam neki és megbizonyosodtam róla, hogy a szőkék tényleg nem normálisak.
• Nézd már megint mit csinál! - hallottam egy férfi hangot, majd megpillantottam egy negyvenes férfit a feleségével aki felénk közelített.
• Jajj elnézést kérünk, de a lányunkkal, nincs minden...rendben. - mentegetőzött a nő, mire megértően mosolyogtam és hagytam, hogy a a férfi lerángassa rólam a lányát, aki időközben teljesen rámmászott.
• Azt hiszi, hogy vámpír. - csapott a fejére az apja és megrázta a fejét, mire a nő bólogatva feszülten mosolygott.
• Ugyan már! Hát ki hisz a vámpírokban? Ez csak valami tini láz, mostanában. - mondta rosszallóan az anya. Egyetértően bólogattam, de magamban nevettem.
• Köszönjük, hogy vigyázott rá. Viszontlátásra! - köszöntek el és elrángatták a lányt, aki mindvégig könyörgött, hogy hadd legyen velem. Végtére is a vicc kedvéért kiengedtem a fogaimat, amit senki más nem látott csak a lány, és ezáltal még jobban megőrült. Hebegett-habogott én pedig majd meghaltam a röhögéstől, majd integettem neki és dobtam egy csókot.
  
  
  
  
  
  

12. fejezet Rabnak lenni

Mivel jól estek a hozzászólások és mert láttam, hogy tényleg érdeklődtök iránta, plusz jó kedvem volt, ezért új fejezetet hoztam. Remélem tetszeni fog! :)
Puszi: Silver

Miután szépen elintéztem Willt hazafelé vettem az irányt. Mivel nem autóval jöttem így az erdőn keresztül futottam. Tulajdonképpen vadászni akartam, így alaposan körülnéztem hátha találok valami hasznosat. Párszor meg álltam, mert olyan volt mintha követnének, de úgy tűnt tévedek. Már alkonyodott és az erdő szürke színbe burkolózott, egészen hátborzongató volt így. Siettem mivel itt mégis csak hamarabb lesz sötét, mint mondjuk a városban. Bár jól láttam mégsem szeretem az ilyen éjszakai hadműveleteket. Valami elsuhant mellettem, mire megdermedtem. Körülnéztem hátha látok valamit, de meg kell mondjam nagyon kezdetleges fázisban vagyok még a vámpírkodással. Füleltem hátha meghallok valamit, mivel nem észleltem semmit ezért tovább mentem, de valaki elkapta a karom, leütött és magába szippantott a sötétség.

A fejem zúgott, és fájt minden porcikám. Szép élőhalott vagyok, még magamat sem tudom megvédeni. Lena a vámpírok szégyene. Óvatosan kinyitottam a szemem, de a hirtelen jött fény rettentően zavarta. Hunyorogtam párat, majd nagyot sóhajtva felültem. Láncok csörgése csapta meg a füleim...az én láncaim. Ijedten néztem körbe és rájöttem, hogy valami raktár szerűségbe voltam bezárva és le voltam láncolva. A kezemen és a lábaimon vastag, szoros lánctömeg volt, ami a falhoz volt kapcsolva. Szívesen viseltem láncot mint például a nadrágomra ráakasztva, de az nem kötött így gúzsba. Attól ugyanúgy szabad voltam. Mit követhettem el, hogy ezt érdemlem? Jó belátom, nem voltam mindig jó kislány, de azért nem most jött el a bűnhődés ideje véleményem szerint. Eszembe jutott, hogy már milyen rég is ittam, ez aztán nagyszerű lesz! Ha nem mások, de a vérhiány biztosan kinyír. Szép húzás, csak én tolhatok ki így magammal. Nem adom fel egykönnyen! Fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt, de ki kell jutnom, mert biztos nem kártyapartit akarnak tartani. Felálltam, majd óriási lendülettel rohantam előre abban reménykedve, hogy a lánc kiszakad a falból, de ehelyett összecsuklottam amikor a lánc nem engedelmeskedett és visszarántott. Még párszor próbálkoztam, de miután rájöttem ehhez én kevés vagyok, megadóan csúsztam le a fal mellett. Éhes vagyok, nagyon éhes. Gondolom meghallotta valaki, hogy magamhoz tértem mert az ajtó kinyílt és egy szőke hajú vámpír dugta be a fejét rajta. Magas volt és erős, a bőre túlvilági fényt árasztott. Mocskos vérszívó!

• Szia szépségem! - duruzsolt és egyből mellettem termett, egészen közel a nyakamhoz.
• Ki vagy te és mit akarsz tőlem? - kérdeztem dacosan, és reméltem észrevette, hogy mennyire undorodom tőle.
• Még nem mesélt Will rólam? Ez érdekes. Mindegy, Tyler Gurt vagyok. - nyújtott kezet, de megráztam a láncaimat, hátha észreveszi magát. A legjobban az aggasztott, hogy mi köze Willnek ehhez az alakhoz.
• Jaj, igen majd elfelejtettem még kezet sem tudsz nyújtani. - nevetett szenvtelenül én pedig legszívesebben leköptem volna.
• Mit akarsz tőlem? - mérgesen köptem minden egyes szót és majd szétvetett a düh. Mi a francot képzel magáról? Hogy csak úgy iderángat és azt csinál velem amit akar? Ráadásul ideláncol? Ez igencsak sértette a büszkeségemet.
• Will teljesen kisajátít téged és ez engem nagyon bosszant. Azzal, hogy itt vagy, így üzenek neki, hogy te nem csak az övé vagy, hanem az enyém is. Elvégre én változtattalak át, nem igaz? - elképedve bámultam rá, majd elöntött a méreg.
• Én senkié sem vagyok! Se a tiéd, se az övé. Aljas gazember! Mocskos vérszívó! Csak egyszer szabaduljak ki és kicsinállak! - fenyegetőztem, bár semmi esélyt nem láttam a szabadulásra. Ő változtatott át. Mégis, hogy merészelte a beleszólásom nélkül megtenni? Mérgemben felálltam és neki rontottam, de gyorsabb volt és elugrott előlem engem pedig újra visszarántott az a francos lánc.
• Hmm....egészen tüzes vagy. - mondta miközben vakargatta az állát.
• Te meg egy undorító seggfej! Cseszd meg magad! - vágtam hozzá mire megemelte a szemöldökét. Ekkor bejött egy másik vámpír, akinél vért volt. Fejvesztve minden gondolkodás nélkül rohantam felé, újra megfeledkezve a láncról, ami így már sokadjára rántott vissza. Furcsa hörgést hallottam és nem bírtam elhinni, hogy ezt én adom ki. Éhes voltam, nagyon éhes.
• Oh, szóval éhes vagy édes! Remek így sokkal jobb lesz minden. - a vörös köd alól figyeltem Tylert amint egy székre leül velem szemben biztos távolságra, hogy ne érjem el, majd a vérrel teli pohárt nyújtja felém. Kínoz engem, direkt csinálja. De ebben is én voltam a hibás. Ha tudtam volna kontrollálni a szomjam, akkor nem rontok neki a srácnak, mint egy bika aki vörös köpenyt lát, és akkor nem tudott volna kínozni, mivel nem tudta volna, hogy szomjas vagyok.
• Miért csinálod ezt? - hörögtem fájdalmasan. A torkom olyan volt mint a kaktusz. Száraz, és mintha ezernyi kés állt volna benne.
• Mert élvezem. - mondta nemes egyszerűséggel. Élvezi, ahogy más szenved. Tylert nem ismertem eddig, de rájöttem, hogy vérbeli vámpír, mert csak azok tudnak ilyen kegyetlenek lenni.
• Kérsz? Nem? Hát akkor mindet nekem kell meginnom, úgy néz ki. - mondta, majd a szájához emelte a poharat és kínzó lassúsággal öntötte le a torkán, aminek nagyon szívesen neki ugrottam volna. Miután megitta vér maradt a száján, és lassan odajött hozzám.
• Nézd! Ezt meghagytam neked, csak egy csók kell és a tiéd. - mondta gúnyosan mosolyogva.
• Akkor inkább megdöglök! - hörögtem, mert nagyon közel volt a vér hozzám és nagyon nagy erő kellett, hogy ne vessem rá magam. De az a tudat, hogy hozzá kellene érnem az ajkához, undorral fogott el, és egyben bűntudat támadt bennem, mivel Will jutott az eszembe. Lehet, hogy hagynom kellett volna, hogy megcsókoljon, mert valószínű már soha többé nem láthatom őt, és én hülye elszalasztottam egy ilyen felkínálkozó alkalmat. Nem estem belé, de valahogy vonzott egy kicsit. Sokkal jobban mint ez a szörnyeteg. Órákon át ez ment. Az időérzékem elveszett tehát nem tudtam pontosan mióta lehetek itt, csak órák óta és kész. Egyetlen gondolat cikázott a fejemben, ami kezdett megőrjíteni, ez pedig a vér volt. Más normális ember, vizet kívánna, de nálam ott kezdődtek a gondok, hogy egyáltalán nem voltam már ember. Tyler csak úgy öntötte egymás után lefelé a vért a torkán, míg én szenvedve néztem és a számat már vérvörösre rágtam. Már annyi erőm sem volt, hogy hangosan szitkozódjak vagy megmondjam Tylernek, hogy mennyire gyűlölöm. Az meg már eszembe sem jutott, hogy újra nekirugaszkodjak a láncok eltépésének, mivel felállni sem tudtam. Először nem akartam vámpír lenni, de most ragaszkodtam az élethez. Foggal, körömmel kapaszkodtam volna, de nem tudtam mibe, vagy kibe. Viszont annyi büszkeség volt bennem, hogy ne kezdjek el könyörögni és ne alázkodjak meg Tyler előtt az életemért. Ilyen örömben nem lesz része. Türelmesen vártam, hogy kiszáradjak és meghaljak a vér okozta hiány miatt. Nem tudtam mit tenni, bár akartam volna. Tudtam az fog megölni, hogy nem lehetek szabad, és, hogy nem láthatom a szeretteimet. Nem éppen így képzeltem el a halálomat. Mielőtt vámpír lettem volna, azt hittem, úgy fogok meghalni mint egy öreg néni aki egyik este szépet álmodva int búcsút az életnek, de ezt már rég kizártam. Most, hogy vámpír lettem, még így is valami szebb halált képzeltem el, nem pedig ezt. Meghalni valakiért akit szeretünk, úgy gondolom ez a legszebb mód arra, hogy búcsút intsünk az életnek. Az utolsó szabadulási reményem Will volt, de kétlem, hogy tudná hol vagyok.

11. fejezet Piszkos játékok, avagy a leckéből mindenki tanul

Lena szemszöge

Will fölém tornyosult és gonosz mosolyra húzódott az ajka. Egészen vonzó volt, és ez teljesen összezavart. Megköszörültem a torkom és halkan megszólaltam.

• Én...nyertem volna...ha...ha nem döntesz le a lábamról. Szóval ez így nem ér, tehát én nyertem! - emeltem fel az állam büszkén és határozottan, de egyáltalán nem voltam határozott.
• Tényleg? Pedig most én érzem magam nyeregben. - nézett rám, aki épp alatta feküdt. Ha lehetett volna biztosan elpirulok, de nem tudtam. Másfelé kezdtem nézelődni, miközben beszélni kezdtem.
• Öhmm....le...leszállsz rólam? - kérdeztem és nagyon kínosan éreztem magam, főleg miután megláttam az arcát amint jót derül rajtam.
• Miért félsz tőlem? - hajolt közelebb az arcomhoz, én pedig hátráltam volna de a fejem már így is a földön volt. Nem volt menekvés.
• Én nem félek! Csak nem szeretem az ilyen....kétes helyzeteket. - vágtam vissza dacosan, valószínű, hogy még magamnak sem mertem beismerni, hogy félek egy kicsit. Féltem, mert nem akartam többet érezni, mint barátság. Ki akartam irtani ezt az érzést, azt hiszem. Nem helyén való.
• Bizonyítsd, hogy nem félsz! - mondta hirtelen. Kitágult szemekkel meredtem rá.
• Mégis hogyan? - kérdeztem értetlenül. Megcsóválta a fejét, majd halkan, búgó hangon megszólalt.
• Csókolj meg! Semmi más, csak egy csók. - mondta, én pedig dühös lettem. Aljas gazember!
• Soha. - sziszegtem és elkezdtem letaszítani magamról, de aztán nem kellett erőlködnöm, mert leszállt rólam.
• Makacs nőszemély. - morogta az orra alatt.
• Vicces vagy. - motyogtam, miközben az autó felé mentem, még mindig dühösen.
• Szeretem amikor dühös vagy. Ez olyan...szexi. - úgy oldalba vágtam, hogy nekem fájdult meg a kezem, bezzeg ő csak nevetett és azt tátogta egyfolytában, hogy „szexi”. Sértette a büszkeségem, hogy így viselkedik velem. A kocsi úton már csak dacból sem szóltam hozzá. Tanulja meg, hogy velem nem szemtelenkedhet.
• Ugyan már! Ne legyél ilyen morcos! - próbálta megsimítani az arcom, de elkaptam a kezét és visszatettem a kormányra.
• Dühös vagy. Tudod mit gondolok erről. - mondta, mire ezerwattos mosolyt villantottam fel csupán merő gúnyból.
• Most gyűlöllek. - jelentettem ki komolyan. Felsóhajtott majd azt mondta.
• Az jó, mert a gyűlölet szenvedélyes érzelem. - már nem tudtam, hogy mit csináljak kínomban. Ha visszavágok azzal megint csak dühös leszek, ha kinyilvánítom, hogy nem bírom, az is bejön neki. Kész agyrém!
• Stikkes vagy. - utaltam rá, hogy valami nincs rendben vele.
• De neked bejön. - olyan pillantást lövelltem felé ami azt üzente, hogy „parancsolsz?”
• És erősen öntelt is vagy. - néztem rá szúrósan, de csak mosolygott.
• Otthon is ilyen vad vagy néha? Mármint ha valami felhúz akkor szétvered a berendezést? - elhűlve néztem rá, mivel néha tényleg kiakadtam és a vámpírlétnek köszönhetően eléggé lobbanékony lettem.
• Milyen szarkasztikus a humorod, mondták már? - gúnyolódtam.
• Tudod, egyszer szeretnék veled megküzdeni. Tudod egy kis harc. - nézett rám kihívóan.
• Ja hát az jó lenne, legalább nem csak a képzeletemben lebegne előttem a halálod. - mosolyogtam kedvesen.
• Milyen gonosz vagy. Látod, mondom, hogy van egy ilyen oldalad is. Egyszer kihozom a vadságot belőled. Az igazi vámpír éned. - nem akartam mondani, hogy belőlem ne akarjon kihozni semmit sem, különben annak rossz vége lesz, de nem szólaltam meg. Valahogy most ő volt fölényben.
• Jaj és amikor zavarban vagy...- jelentette ki miközben sebességet váltott.
• Nem szoktam zavarban lenni. - megrándult a szám széle és tudtam, hogy hazudok. Ezt ő is tudta, mert valahogy nagyon gyorsan ki ismert.
• Láttad volna magad, amikor rajtad ültem. Az-az arc! Na nem mintha nem tetszett volna, de hát mégis mit hittél? - kérdezte magas hangon nevetve, kivillantva egész fogsorát.
• Will! Abbahagynád? Különben....- fenyegettem de végül csak legyintettem egyet dühösen.
• Különben mi? - nézett rám nagy szemeivel.
• Megöllek, kicsinállak, megkarózlak. - ezek inkább kérdésnek hangozottak és nem fenyegetésnek. Kikészített egy délután alatt. Ehhez pedig tehetségre van szükség. Will kétségkívül tehetséges volt...mindenben.
• A vadság hatalma. - sóhajtott színpadiasan. Megforgattam a szemem, majd az ablakon kezdtem kifelé nézni.
• Egyszer megleckéztetlek. - jelentettem ki sötéten.
• Majd meglátjuk. Akkor majd eldől, hogy ki nyer. - felelte csendesen és a hangjában valami furcsa él érződött. Nem olyan amitől félnem kellett volna hanem valami más.

• Scarlett nincs itthon? - kérdeztem Willtől, aki ledobta a kabátját, majd elvette az enyémet is és gondosan felakasztotta a fogasra.
• Nincs. Az erdőt járja, mindennap. - sóhajtott Will. Már rég nyomta egy kérdés a szívemet és most itt volt az idő, hogy feltegyem.
• Figyelj miért vagy velem ilyen mostanában? - böktem ki hirtelen, de meg is bántam. Ha lehetett volna a szám elé kapom a kezem, de nem tettem, mivel elég hülyén jött volna ki, mert hogy én hoztam volna magam kínos helyzetbe.
• Milyen? - kérdezte óvatosan. Gyenge pontot véltem felfedezni nála.
• Hát kedves....mármint ne értsd félre csak tudod, eddig annyira ellenséges, merev, fagyos és távolságtartó voltál, most meg...olyan más. - fogalmaztam meg. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd végig simított az állán és közelebb jött hozzám.
• Nem tudom. Ezt hozod ki belőlem. - hajolt egyre közelebb. Ekkor egy ötlet villant be. Itt a bosszú ideje.
• Will! - búgtam, majd a karomat átfontam a nyaka körül és úgy néztem rá, mint aki megvan babonázva. Egyre közelebb és közelebb hajolt. Hagytam, hogy az ajka súrolja az enyémet, és közben emlékeztetnem kellett magamat, hogy bosszú, bosszú, bosszú. Nem adhatom fel a célom, pont most. Épp megcsókolt volna, amikor kicsusszantam a karjai közül, majd kacagva az ajtó felé vettem az irányt. Ott állt és az üres kezét nézte.
• Tudod, ami a leckéztetést illeti, azt hiszem megvolt, szóval most már kijelenthetem teljesen nyugodt szívvel, hogy én nyertem. - nevettem rá, majd integetve kimentem a házból.

10. fejezet Furcsa viszony

Lena szemszöge

Willel ültem az autóban és épp az erdő felé tartottunk, hogy átfésüljük Jason miatt. Rettentően aggódtam érte és hiányoltam a borzos haját és a huncut mosolyt az arcán. Hiányzott, hogy nem hallottam énekelni baromi hamis hangján reggelente a fürdőszobában, miközben tusolt.

• Scarlett hogy van? - néztem Willre, aki mereven az utat nézte, de tudtam, hogy egészen máshol jár gondolatban.
• Kikészült. Totálisan, de ha Jason előkerül akkor újra a régi önmaga lesz. - nézett rám lágyan, amitől megijedtem. Ő nem szokott ilyen lenni! Mármint ennyire ilyen. Az érdekes az egész az volt, hogy egészen jóban lettünk. Furcsa volt, de igaz.
• Próbáltam hívni, de nem vette fel. - utaltam Scarlettre újra. Szerettem és a barátnőmnek tartottam, és nem tetszett, hogy ennyire önmagát okolja a történtekért. Jason mindig is lobbanékony természetű volt.
• Utoljára a mobilját darabokra szedve láttam szóval...ne próbálkozz.- hangosan felszisszentem, Will pedig nagyot sóhajtott. Leparkoltunk az erdő szélén, majd kiszálltunk és körül pásztáztuk az erdő széli utat, hogy nincsenek-e turisták, de egy árva lelket sem lehetett látni.
• Oké. Akkor kettéválhatnánk. - mondta, mire Will megrázta a fejét. Most is mint mindig nagyszerűen nézett ki. Dögös volt. Reméltem nem veszi észre a vágyakozás csillanását a szememben. Az kínos lenne.
• Nem válunk ketté. Veled megyek! Nem akarok még több gondot. - felhorkantam, amire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nem szóltam egy szót sem, csak futni kezdtem és éreztem, hogy követ. Olyanok voltunk mint a szellemek. Csendes, árnyékok akik körül furcsán süvít a szél. Pár óra múlva visszatértünk az autóhoz, és nekem minden reményem elszállt, hogy valaha is megtaláljuk a bátyámat. Anyu úgy tudta, hogy elment a barátaival kiruccanni pár „hétre”. Nehéz volt kimagyarázni de megoldottam.
• Gyors vagy. - nézett végig rajtam Will és úgy éreztem, hogy nincs rajtam ruha. Idegesen felnevettem, mire gonoszan elmosolyodott. Tudta, hogy kínosan érzem magam és ezt élvezte.
• Aha. A suliban több versenyt is nyertem futásban...szóval vigyázz! - néztem rá kihívóan, miközben beültünk az autóba.
• Vigyázzak, mi? - kérdezte nevetve. Fényesen villogó éles fogsora pár percre kivillant.
• Hát én, csak figyelmeztettelek. - feleltem, miközben az ablakon néztem kifelé. Pár másodperc múlva a kocsi nagyot fékezve megállt az út szélén. Kérdően néztem Willre.
• Szállj ki! - mondta sötét vigyorral.
• Már miért szállnék ki? Ja vagy úgy! Hát ha nem akarsz hazavinni, akkor hazamegyek magam is. - feleltem hanyagul.
• Nem azért. Versenyezzünk! - Will szemében gyermeki fény gyúlt és az arcén pajkos mosoly terült szét. Egészen szerethetőnek tűnt. Mint aki megérezte, hogy mit gondolok, felhúzta a szemöldökét.
• Mármint futásban? - néztem rá kétkedve.
• Másban akarsz? - kérdezte búgó hangon, mire össze kellett, hogy szedjem a gondolataimat, hogy megtudjak szólalni és lehetőleg értelmes mondatot kaparjak össze.
• Nem, dehogy! A futás....az...az jó lesz. - mondtam csendesen. Kiszálltam az autóból, majd bementünk az erdőbe.
• Meddig? - kérdeztem és az erdőt pásztáztam újból.
• Addig ahol az előbb jártunk. Tudod annál a furcsa összedőlt kis háznál. - magyarázta, mire egyetértően bólintottam.
• Félsz? - Megvetően ránéztem majd dacosan felemeltem a fejem.
• Oké! Lássuk mennyire kell tartanom tőled! Háromra. Egy! Kettő! Három! - mondta én pedig úgy szaladtam, ahogy eddig még sohasem. Eleinte vezettem, de aztán lehagyott. Mérgemben összeszedtem minden erőm és újra nekilendültem, és sikeresen vezettem. Amikor újból lehagyott de már nagy volt a hátrányom kénytelen voltam cselhez folyamodni.
• A francba! - csuklottam össze, mire egyből megállt és hihetetlen gyorsan termett mellettem.
• Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
• Azonkívül, hogy ebben a percben idióta vagy? - kérdeztem, majd lehúztam a földre, felpattantam és újra sprintelni kezdtem. Én nyertem...volna. Épp, hogy visszaértem volna a kocsihoz, amikor Will ledöntött a lábamról, ami által gurultunk párat majd megálltunk. Will felettem volt, megtámaszkodva a karján, hogy ne nehezedjen rám a súlyával. Igazán közel voltunk egymáshoz. Éreztem a leheletét...

Hello!

Szeretnék tőletek kérni valamit. Az a helyzet, hogy nem tudom, hogy olvassátok-e vagy sem, mert nem írtok kommentárokat. Szóval arra kérik mindenkit, aki olvassa, hogy hagyjon maga után véleményt. Nekem ez fontos, mert így tudom, hogy - hogyan haladok. Köszönöm előre is! Plusz, ha kapok kommentárokat akkor hamarabb lesznek friss fejezetek is. :)

Puszi: Silver

9. fejezet Önmarcangolás felső fokon

Scarlett szemszöge

Igazán sajnáltam amit Jasonnel műveltem, de a legjobban az fájt, hogy úgy éreztem, hogy nem kölcsönös az érzelmünk egymás iránt. Valahogy kedveltem azt a fiút, és nem csak játszószerként tekintettem rá. A vérének az íze pedig igazán pompás volt. Szerencse, hogy megtudtam állni és nem öltem meg. Attól nem félek, hogy szólni fog valakinek a vámpírokról sokkal inkább attól tartok, hogy valami őrültséget csinál, amit azután meg fog bánni. Na jó én sem vagyok az a szent életű lány, tehát én nem akarok prédikálni, én csupán csak aggódom érte. Valahogy elérte nálam azt a szintet ez srác, hogy aggódjak érte. Pedig eddig megvoltam győződve, hogy minden pasi egy szemét dög! De ahogy a bárban beszélgettük...nos ő egészen más volt. Nem az érdekelte, hogy kivel feküdtem le és kivel nem, vagy, hogy hány pasim volt, hanem a személyiségem érdekelte. Önmagamért beszélgetett velem, mellette önmagam lehettem. Szóval most rettenetesen mardos a bűntudat, mert miattam szökött el. Lena teljesen kikészült, de azt mondta nem haragszik, mivel a bátyja mindig is forró fejű volt. Már kábé egy órája futottam az erdőben hátha a nyomára akadok, vagy hátha megérzem az illatát, ami szerintem olyan volt mint egy márkás szivar. Egy nagyon jó illatú szivar! De nem találtam semmit. Se egy illatfoszlányt, de még csak állati tetemet se, hogy jelezte volna, hogy itt járt. Szerencsére emberit sem találtam. Hazamegyek, hogy igyak egy kis vért, de aztán újult erővel neki vágok és keresni fogom, amíg rám nem esteledik, de lehet, hogy még akkor sem adom fel. Meg kell őt találnom, mert muszáj vele beszélnem. Nem mehet csak úgy el minden szó nélkül.

• Szia! - köszönt Will, ahogy beléptem a házba. Csak biccentettem, majd a hűtőhöz indultam a palackozott véremért.
• Vissza fog jönni. Mi lett veled Scarlett? - kérdezte, de én csak megrántottam a vállam.
• Teljesen magadba fordultál, mióta eltűnt az a fiú. Ennyire sokat ér neked? - Megakartam neki mondani, hogy ne legyél már ekkora pöcs, de mégsem szóltam semmit sem. Nem volt erőm vitatkozni vele.
• Neked mennyit ér Lena? - vágtam azért mégis csak vissza. Lenával jóban voltam és tényleg semmi bajom nem volt vele, de nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy ne vágjak vissza Willnek, mert tudtam ez fájt neki a legjobban a sok sértéseim közül.
• Tisztálkodj meg! - utasított, én pedig végignéztem magamon. A sok bolyongás után tényleg nem voltam valami szalonképes állapotban. A ruhám kiszakadt több helyen is, ahogy beleakadtam ebbe is- abba is. A kezem koszos volt, és a bőröm néhány helyen sáros.
• Te meg kapd be! - mutattam be neki, mire csak felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit sem. Ennek most kifejezetten örültem, mivel tudta ő is, hogy nem gondoltam komolyan egy szót sem amit hozzávágtam. Mégis csak a legjobb és a legszerethetőbb unokatestvérem volt, és nem akartam még több embert megbántani, de nem tehettem róla, néha csak úgy elhagyták a szavak a számat. Will tudta, hogy nem ilyen vagyok, csak most kissé kiborultam. Felmentem az emeletre majd gyorsan lezuhanyoztam és tiszta ruhát vettem. Mihelyst elkészültem azonnal nekivágtam újból az erdőnek, de most sokkal messzebbre merészkedtem. Órák óta bolyongtam újból, de semmi. Megtalálom valaha Jasont? Megbocsát valaha is?