24. fejezet Kudarcba fulladt terv

Lena szemszöge

Egyszerű volt a megoldás, ami mindig is az orrom előtt volt. Megkeresem Tylert és akkor békén hagy engem és a szeretteimet is. Elébe megyek a dolgoknak. Amikor Will egy perceben nem volt velem, akkor ügyesen elcsentem a telefonját pár percre, majd megnéztem és memorizáltam Tyler számát. Igaz bűntudatom van, de meg kell tennem.

• Mihez lenne kedved ma délután? - simított végig a karomon Will.
• Hát...kicsit furcsán érzem magam, úgy, hogy pihennék, ha nem gond. - sandítottam ki az ablakon. Reméltem nem veszi észre, hogy hazudok.
• Minden rendben? Furcsa vagy. Egy vámpír nem szokott, beteg lenni. - megvontam a vállam.
• Jól vagyok csak ma pihenni fogok. Holnap a tiéd vagyok, ígérem. - mosolyogtam rá, de inkább felpofoztam volna magam.
• Rendben, csak vigyázz nekem magadra! - egyezett bele.

Miután megbizonyosodtam arról, hogy Will nem ólálkodik körülöttem és Jason valamint Scarlett sincs a közelben felhívtam Tylert és megbeszéltem vele egy találkozót. Lehet, hogy ő csapdát állít, de nem fogok megijedni. Tudni akarom, hogy mit akar tőlem.

• Nicsak ki van itt! - üdvözölt, ahogy beléptem egy raktár szerű helyre.
• Fogjuk rövidre a dolgot. Mit akarsz tőlem? - tettem fel a kérdést ellenségesen, mire ő hátravetett fejjel felnevetett.
• Sok mindent, de egyet nagyon. - nézett rám nyájasan. Előre féltem a válaszától.
• Mi lenne az? - kérdeztem remegő hangon, de próbáltam palástolni a félelmem.
• A nyakláncod. - bökött a nyakam felé. Lenéztem a kinyithatós egyszerű kör alakú láncomra, amit még az egyik családtagomtól örököltem, hogy kitől azt nem tudom pontosan.
• Miért kell? - Mielőtt kiadom a kezemből a lehető legtöbbet kell tudnom róla.
• Azt neked nem kell tudnod. - intett le egykedvűen.
• Ha neked adom békén hagyod a családomat és engem? Valamint a körülöttem élő embereket és vámpírokat? - próbáltam alkudozni, végül is próba szerencse.
• Igen, akkor eltűnök a közeledből. - Miért lehet olyan fontos ez a lánc neki?
• Időt kérek. Holnap visszajövök, de át kell gondolnom néhány dolgot. - mondtam neki.
• Ne gondolkodj sokáig, mert fogy a türelmem és már nagyon éhes is vagyok! - csattant fel mérgesen.
• Micsoda véletlen...én is. - szóltam vissza még a vállam felett, majd hazaindultam. Az első dolgom az lesz, hogy utána nézek a nyakláncnak és megkérdezem anyut, hogy kitől kaptam. Azután utána nézek, hogy miért lehet fontos egy vámpírnak és majd csak azután döntök véglegesen róla.

Ahogy beléptem a szobámba megcsapta Will illata az orromat. Add, hogy ne legyen itt!

• Látom tényleg fáradt voltál. - jegyezte meg hűvös hangnemben. Az ágyamon ült, akár egy jégszobor.
• Will...-kezdtem volna, de közbevágott.
• Miért mentél Tylerhez? - meglepetten néztem rá.
• Te meg honnan tudod, hogy ott voltam? - kérdeztem magasabb hangon, mint ahogy szerettem volna.
• Nem vagy elég alapos. Néhány dolog könnyen lebuktat, ha nem figyelsz. Szóval? - kérdezte és várakozóan összefonta a karját. Mérges volt.
• Beszélnem kellett vele. Tudni akartam, hogy mit akar, azért, hogy miután megkapja békén hagyja a családomat és a környezetemben élőket és...nem élőket. Muszáj volt! - erősködtem, de Will még mindig ugyanolyan merev testtartással és villámló szemekkel meredt rám.
• Nem kellett volna. Tudod, egyáltalán vagy van esetleg fogalmad arról, hogy milyen veszélyes alak? És te...te csak besétálsz az oroszlán ketrecébe. Lena a francba is, ne légy ilyen meggondolatlan! - csattant fel dühösen. Örültem, legalább láttam, hogy felengedett. A jégszobor életre kelt.
• Nem vagyok meggondolatlan, minden lehetőséget végiggondoltam. - érveltem továbbra is, bár tudtam ebben a csatában én vesztettem.
• Melyik volt az első? Megöleted magad, vagy egyszerűen hagyod, hogy megcsapoljon? - Will fel és alá járkált mérgében, de én csak leheveredtem az ágyra becsuktam a szemem és hagytam, hadd dühöngje ki magát. Olyan tíz perc múlva éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.
• Sajnálom, de még most sem bántam meg, hogy elmentem. - mondtam neki még mindig csukott szemekkel.
• Csak aggódtam és minden perben aggódok amikor nem vagy velem. De, még egyszer nem hagyom, hogy a közelébe menj. - nagyot sóhajtottam. A tervemnek annyi. Mindegy majd kieszelek megint valami trükköt.
• Szeretlek. Fontos vagy nekem. - simította meg az arcom.
• Én is szeretlek Will, de meg kell értened, hogy nem fogom hagyni, hogy mások vigyék el a balhét. - néztem a szemébe, amiben újra fellángolt a harag, de aztán elnyomta a gyengédség.
• Próbálkozhatsz de úgy sem fog összejönni! - mosolyodott el, én pedig mérgesen fordítottam hátat neki. Ő is tudta, hogy nem haragszom rá, de jó volt úgy tenni mintha...