23. fejezet Újabb bonyodalmak a láthatáron

Jason szemszöge

Hát ennyit erről. Lena Will karjai közé vetette magát. Pedig...Mindegy. Lena az én húgom, és nem tetszik, ahogy az a fiú minden egyes percben körülötte ólálkodik. Persze-persze, megértem, hogy most dúl a love ezerrel, de könyörgöm, az már igencsak felháborító, hogy a saját húgod már észre sem vesz téged a házban!

• Mondd csak! Figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezte dühösen integetve Scarlett.
• Bocsi, csak elkalandoztam. - mondtam neki. Figyeltem, ahogy megcsillan a napfénye a haján. A szeme színét világosabbá tette, és a bőrét is, amitől furcsa porcelánszerű hatást keltett. De szép volt. Sőt....Scarlett maga volt a lázadás és a vidámság. Még a rosszban is csak a jót próbálta nézni. Lazán éli meg a helyzeteket, de igaza is van. Miért legyünk egyfolytában mélabúsak és szomorúak, csak azért mert valami nem úgy alakul, ahogy szerettük volna. Nem éri meg! Ahogy Scarlett mondaná: „Ha a sebeidet nyaldosod, akkor elhalad melletted az élet. Ráérsz a pokolban siránkozni!” Valami furcsa kötelék volt közöttünk, ami szerintem azért volt mert ő változtatott át.
• Szóval...ha hajlandó leszel végre visszatérni a valóvilágba, akkor eldönthetnéd, hogy elmenjünk vadászni vagy úszni. De ha van egyéb ötleted, akkor állok elébe és hallgatom, már ha figyelsz rám...- forgatta a szemét, én pedig összeborzoltam a haját.
• Menjünk úszni! Nem láttalak még bikiniben! - kacsintottam rá, ő pedig felhúzott szemöldökkel válaszolt.
• Ki mondta, hogy le kell venni a ruhát? - kérdezte incselkedve, majd megindultunk a part felé, ahol senki sem volt.

• Jaj gyere már be! Nem hideg a víz....csak egy kicsit. - hívogattam Scarlettet aki még mindig a parton állt és a karjait szorosan maga köré fonta. Fekete bikiniben volt, ami nos hát....észvesztően jól állt rajta. Én egy egyszerű fekete bermudát viseltem.
• Nézd Jason! Lehet, hogy vámpír vagyok és nincs hőmérsékletem, de én igenis szoktam fázni. - dobbantott a homokban. Nekem pedig nevetni támadt kedvem, mert olyan volt mint egy morcos kislány aki nem kapta meg a játékmaciját.
• Hát ha...gyáva vagy. Akkor maradj kinn! Én elúszkálok egyedül is, de nem tudom, hogy neked meddig kell ott álldogálnod majd. Tudod most, hogy vámpír vagyok akár órákon át is képes vagyok úszni szóval....- folytattam volna.
• Jól van fogd már be Dr. Agy! Bemegyek! - mondta, majd be is jött a vízbe. Egyszer-kétszer össze-össze koccantak a fogai, de aztán már nem is fázott.
• Azok ott kik? - kérdeztem egy távolabbi pontra fókuszálva.
• Az új kutyusok...- fintorgott, majd lebukott a víz alá. Amikor feljött szaván fogtam.
• Milyen új...kutyusok? - kérdeztem értetlenül.
• Akik megtámadták Willt is. Tudod. Nem mentek el, mindig is itt voltak, csak túl jól álcázzák magukat. - magyarázta. Visszanéztem az összegyűlt csapatra. Voltak vagy húszan. A sziklás részeknél ugráltak a vízbe. Hatökrök!
• De akkor miért nem támadnak újból? Mire várnak? - kérdeztem és éreztem, ahogy az erő szétterjed a testemben. Harcolni lett volna kedvem, de nem voltam sosem az a fajta srác, aki ok nélkül beleköt a másikba. De az, hogy Willt vagyis a húgom hőn áhított szerelmét megsebezte az egyik, azt hiszem elég okot adott.
• Elvégezték a feladatukat. Lena kellene nekik. Valami van a húgodban, amit még mi sem tudunk, de ők sajnos már igen. Emiatt állnak lesben. Egy időben megpróbáltunk velük békét kötni, de ezekkel a korcsokkal lehetetlen. - Ahogy Scarlett kimondta a korcs szót, megvető vonyítást hallatott az egyik most már átváltozott fiú.
• De hát Lena is vámpír. A vámpírokat meg nem bírják, ahogy ez lejött. - érveltem továbbra is.
• Jajj Jason! Ha van valami valakiben, akkor az nem fog változni, még ha az illető meg is változik. Lenában már emberként volt valami különös ezek szerint, szóval most, hogy vámpír lett, most valószínű, hogy még jobban felerősödött az a valami. - mesélte háton úszva, majd rám fröcskölte a vizet.
• Nyugi szépfiú! Megvédjük, ha van valami! - mosolygott rám melegen. Bólintottam. Nézelődtem a parton ahol általában egyetlen ember sem szokott lenni, de most megpillantottam egy ismerős mégis valahogy idegen embert.
• Ethan? - kérdeztem mire a férfi gépiesen felkapta a fejét pedig halkan mondtam.
• Ki az? - kérdezte Scarlett és kémlelni kezdte ő is a tájat. Kisétáltam a partra. A férfi még mindig ott állt. Nem hittem a szememnek. Az állítólagos apám állt előttem.
• Mit keresel itt? - förmedtem rá. Legszívesebben nekirontottam volna.
• Beszélni szeretnék veletek. Veled és a húgoddal. - Scarlett értetlenül pislogott rám. Nagy szempilláiról víz csorgott végig az arcán.
• De mi nem akarunk veled. Sosem voltál igazán az apánk. Ne kövess minket! Húzz el! - morogtam egyre mérgesebben.
• Muszáj beszélni! Vámpír vagyok én is. - Szóval ezért hallotta a hangomat.
• Leszarom, hogy mi vagy. Menj innen! És ha meglátlak Lena vagy anyu közelében megöllek! - fenyegettem meg.
• Azt majd meglátjuk. - erre az egy mondatára olyan harag gyúlt bennem, hogy rávetettem magam. Scarlett felszisszent.
• Menjen innen! - kiáltott Ethanre, miközben nagy nehezen leráncigált róla.
• Nyugi! Ne csinálj hülyeséget! Nem éri meg! - fogta meg az arcom, majd végig simított rajta. A szemem még mindig a távolodó alakot figyelte, de aztán Scarlettet kezdtem el vizslatni. Gyönyörű lány volt.
• Most egy kicsit magam szeretnék lenni, ha...nem gond. - vettem le óvatosan az arcomról a kezét, majd megindultam a hegyoldal felé.
• Ja és nem csinálok semmi hülyeséget ne aggódj! Akkor ki vigyázna rád? - kérdeztem még halvány mosollyal visszanézve.
• Helyes! - kiáltott utánam. A szél elvitte a hangját, én mégis hallottam, hogy mosolyog.