10. fejezet Furcsa viszony

Lena szemszöge

Willel ültem az autóban és épp az erdő felé tartottunk, hogy átfésüljük Jason miatt. Rettentően aggódtam érte és hiányoltam a borzos haját és a huncut mosolyt az arcán. Hiányzott, hogy nem hallottam énekelni baromi hamis hangján reggelente a fürdőszobában, miközben tusolt.

• Scarlett hogy van? - néztem Willre, aki mereven az utat nézte, de tudtam, hogy egészen máshol jár gondolatban.
• Kikészült. Totálisan, de ha Jason előkerül akkor újra a régi önmaga lesz. - nézett rám lágyan, amitől megijedtem. Ő nem szokott ilyen lenni! Mármint ennyire ilyen. Az érdekes az egész az volt, hogy egészen jóban lettünk. Furcsa volt, de igaz.
• Próbáltam hívni, de nem vette fel. - utaltam Scarlettre újra. Szerettem és a barátnőmnek tartottam, és nem tetszett, hogy ennyire önmagát okolja a történtekért. Jason mindig is lobbanékony természetű volt.
• Utoljára a mobilját darabokra szedve láttam szóval...ne próbálkozz.- hangosan felszisszentem, Will pedig nagyot sóhajtott. Leparkoltunk az erdő szélén, majd kiszálltunk és körül pásztáztuk az erdő széli utat, hogy nincsenek-e turisták, de egy árva lelket sem lehetett látni.
• Oké. Akkor kettéválhatnánk. - mondta, mire Will megrázta a fejét. Most is mint mindig nagyszerűen nézett ki. Dögös volt. Reméltem nem veszi észre a vágyakozás csillanását a szememben. Az kínos lenne.
• Nem válunk ketté. Veled megyek! Nem akarok még több gondot. - felhorkantam, amire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nem szóltam egy szót sem, csak futni kezdtem és éreztem, hogy követ. Olyanok voltunk mint a szellemek. Csendes, árnyékok akik körül furcsán süvít a szél. Pár óra múlva visszatértünk az autóhoz, és nekem minden reményem elszállt, hogy valaha is megtaláljuk a bátyámat. Anyu úgy tudta, hogy elment a barátaival kiruccanni pár „hétre”. Nehéz volt kimagyarázni de megoldottam.
• Gyors vagy. - nézett végig rajtam Will és úgy éreztem, hogy nincs rajtam ruha. Idegesen felnevettem, mire gonoszan elmosolyodott. Tudta, hogy kínosan érzem magam és ezt élvezte.
• Aha. A suliban több versenyt is nyertem futásban...szóval vigyázz! - néztem rá kihívóan, miközben beültünk az autóba.
• Vigyázzak, mi? - kérdezte nevetve. Fényesen villogó éles fogsora pár percre kivillant.
• Hát én, csak figyelmeztettelek. - feleltem, miközben az ablakon néztem kifelé. Pár másodperc múlva a kocsi nagyot fékezve megállt az út szélén. Kérdően néztem Willre.
• Szállj ki! - mondta sötét vigyorral.
• Már miért szállnék ki? Ja vagy úgy! Hát ha nem akarsz hazavinni, akkor hazamegyek magam is. - feleltem hanyagul.
• Nem azért. Versenyezzünk! - Will szemében gyermeki fény gyúlt és az arcén pajkos mosoly terült szét. Egészen szerethetőnek tűnt. Mint aki megérezte, hogy mit gondolok, felhúzta a szemöldökét.
• Mármint futásban? - néztem rá kétkedve.
• Másban akarsz? - kérdezte búgó hangon, mire össze kellett, hogy szedjem a gondolataimat, hogy megtudjak szólalni és lehetőleg értelmes mondatot kaparjak össze.
• Nem, dehogy! A futás....az...az jó lesz. - mondtam csendesen. Kiszálltam az autóból, majd bementünk az erdőbe.
• Meddig? - kérdeztem és az erdőt pásztáztam újból.
• Addig ahol az előbb jártunk. Tudod annál a furcsa összedőlt kis háznál. - magyarázta, mire egyetértően bólintottam.
• Félsz? - Megvetően ránéztem majd dacosan felemeltem a fejem.
• Oké! Lássuk mennyire kell tartanom tőled! Háromra. Egy! Kettő! Három! - mondta én pedig úgy szaladtam, ahogy eddig még sohasem. Eleinte vezettem, de aztán lehagyott. Mérgemben összeszedtem minden erőm és újra nekilendültem, és sikeresen vezettem. Amikor újból lehagyott de már nagy volt a hátrányom kénytelen voltam cselhez folyamodni.
• A francba! - csuklottam össze, mire egyből megállt és hihetetlen gyorsan termett mellettem.
• Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
• Azonkívül, hogy ebben a percben idióta vagy? - kérdeztem, majd lehúztam a földre, felpattantam és újra sprintelni kezdtem. Én nyertem...volna. Épp, hogy visszaértem volna a kocsihoz, amikor Will ledöntött a lábamról, ami által gurultunk párat majd megálltunk. Will felettem volt, megtámaszkodva a karján, hogy ne nehezedjen rám a súlyával. Igazán közel voltunk egymáshoz. Éreztem a leheletét...