15. Fejezet Meg nem történt csók

Will szemszöge

A bosszú teljesen kitöltötte az elmém minden egyes zugát, de amint ránéztem a sarokban lévő szenvedő angyalra, nem számított más csak az, hogy ő jól legyen. Lena sápadtabb volt mint valaha. A szeme alatt a karikák még jobban kirajzolódtak és a gyönyörűen izzó szeme most éhesen csillogott. Odamentem hozzá, majd megszólítottam.

• Lena! - mondtam csendesen és a bűntudat a szívembe mart. Jobban kellett volna vigyáznom rá! Csak nézett rám és az ajkai hang nélküli szavakat formáltak. El kell vinnem őt és innia kell minél előbb! Lena elájult. Istenem! Csak add, hogy ne legyen semmi baja! Még ha vámpír is, akkor is olyan törékeny.
• Ezért még számolni fogunk! - mondtam Tylernek, aki időközben kényelmesen elhelyezkedett újra a széken.
• Alig várom. - suttogta sötéten. Óvatosan elszakítottam a láncokat amivel Lenát megkötözték, majd lázasan figyeltem, ahogy újra kinyitja a szemét. Istenem, hogy az ujja köré tud csavarni, még ha ő nem is tudja! Újra lehunyta a szemét, de nem vesztette el az eszméletét ezúttal. Ha később jöttem volna. Lehet, hogy meghal. Egy hirtelen jött érzelemtől megcsókoltam. Gyors csók volt mégis a legédesebb. Minden benne volt. Ami megdöbbentett, az-az volt, hogy viszonozta. Lehet, hogy nem tudta mi történik, olyan gyenge. Biztos nem önmagától vezérelve cselekedte. Belém mart a keserűség.
• Vigy....vigyél...innen! Kérlek! - mondta nehezen és közben erőtlenül magához húzott az ingemnél fogva. Aztán újra elájult.
• Ne hidd, hogy ennyiben hagyom a dolgot! Ezt még le fogjuk rendezni! De most sokkal fontosabb, hogy Ő jól legyen. - morogtam Tylernek, de egy percre sem vettem le a szemem Lena hófehér arcáról. Óvatosan felemeltem majd hazavittem.

Fel és alá járkáltam idegességemben. Már ivott a véremből, már fel kellene ébrednie! A törékeny testét szinte elnyelte a hatalmas francia ágy. Ahogy ott feküdt védtelenül, összetörve most mindennél jobban felébresztette bennem a vadászt, amit olyan mélyen eltemettem magamban. De ez a lány, valahogy mindent kihoz belőlem. Leültem mellé az ágyra, majd gyengéden végigsimítottam az arcán le egészen a kulcscsontjáig. A bőre még így is meglepően selymes volt. Olyan volt mintha semmi sem tudna a szépségén csorbítani, soha semmilyen körülmények között.

• Ne hogy el merj hagyni! - susogtam neki. Kezdtem egészen emberien viselkedni a közelében és ő általa lettem egyre emberibb is. Talán még érezni is mertem. Talán. Órákon át simogattam és beszéltem neki. Nem tudom hallotta-e, de lehet jobb is ha nem. Ahogy az ajtó felé fordultam megláttam Scarlettet.
• Mi történt? - kérdezte csendesen, de mégis nyugtalanul. Leült a lábamhoz a földre, majd finoman megsimogatta a lábam.
• Ez hosszú Scarlett. A lényeg az, hogy Ő jól legyen. - néztem újra a csendesen szuszogó lányra. A bőre olyan volt mint a legtisztább hó.
• Rendben. Értem. De ha majd akarsz róla beszélni, akkor én itt leszek. Minden rendben lesz Will! - paskolta meg a combom.
• Na és beszéltél Jasonnel? - jutott eszembe, hogy Jason beszélni akart vele.
• Nem. Még nem. - mondta tömören, de látszott rajta, hogy fáj neki a dolog és nem is kicsit. Valamennyire hasonlított rám, mivel ő is titkolta az érzéseit.
• Jason rendes srác. Biztos okosan dönt majd. - mosolyogtam rá halványan, amit viszonzott. Pedig eleinte nem bírtam Jason fejét, sőt...De csak azért volt, mert védte a lányt és ezáltal elérhetetlennek tűnt számomra. De miután rájöttem, hogy ez nem akadály, azóta gyökeresen másképp tekintek Jasonre. Ő is csak a jót akarta a húgának és mindenkitől védeni szeretné, aki rossz hatással van rá.
• Ne szólj neki Lenáról! Csak felhúzná magát és még eléggé labilis. - utasítottam Scarlettet, mire egyetértően bólintott. Újra Lenára néztem de még most sem ébredt fel. Finoman fentebb húztam rajta a takarót. Nem lett volna rá szüksége, de így nyugodtabb voltam.
• Nem láttalak még....ilyennek. Megváltoztat téged. - jegyezte meg az unokatestvérem. Elfintorodtam, de nem szólaltam meg.
• Felesleges küzdened az érzelmeid ellen. Szereted őt. Törődsz vele. - jelentette ki csendesen.
• Érezni pocsék dolog. Minden érzelemnek fájdalom a vége. Halálra van ítélve minden ilyen dolog. - mondtam hűvösen.
• Nincs igazad. Milyen érzés ha Lena a közeledben van? És ha nincs? - világított rá a dolgok lényegére.
• Hagyjuk ezt. - tereltem a témát, mert még magamnak sem mertem bevallani a dolgokat.
• Rendben! Most megyek, szólj ha szükség van rám! - mondta kedvesen, majd megsimogatta Lena karját és annyit suttogott, hogy: „Kitartás kislány! Erős vagy!” Ezután magam maradtam a szobában. Lena továbbra sem kelt fel. Kezdtem elveszíteni a reményt. Ennyire nem gyengülhetett le. Nem...az nem lehet. Hallottam, hogy hazajönnek a szüleim valamint a bátyám dörmögésére lettem figyelmes. Ahogy benéztek a szobába, az édesanyám arcán ijedtség, apám arcán aggodalom a bátyámén pedig értetlenség futott át. Mindhárman csak álltak és néztek.
• Mi történt? - kérdezte apám.
• Tyler. - csak ennyit mondtam és mind a hárman bosszankodásba és őrjöngésbe kezdtek.
• Ne aggódj! Elrendezzük! - mondta Raymund.
• Nem! Ez az én ügyem. - lettem újra mogorva.
• Nem csak a tiéd! Nem emlékszel? A Night testvérek szúrtak el mindent! Ez a MI ügyünk öcsi! - lett mérges a bátyám.
• És mivel a gyerekeink vagytok, így a miénk is. - mondta apám. Megadóan ráztam meg a fejem, majd visszafordultam Lena felé. Nem kérdezték, hogy ki ő, vagy, hogy mit keres itt. Már mindent tudtak Róla, Raymund pedig már ismerte. Sokat meséltem nekik Lenáról. Így szinte már ismerték. Nem szóltak egy szót sem, csak kimentek a nappaliba, ahol tanácskozásba kezdtek, de nem figyeltem rájuk. Most sokkal inkább a lány kötötte le a figyelmemet. Hosszú idő után, nagyot sóhajtott, majd kinyitotta nagy szemét. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Még sem veszett el minden reményem. Talán az életnek is van értelme...újra.
• Istenem!.....Megszabadultam! Olyan volt mint egy rossz álom. - motyogta, miközben felült és fájdalmas nyögés hagyta el az ajkát, de azért halványan elmosolyodott. Visszanyomtam a párnára.
• Pihenned kell! - figyelmeztettem.
• Köszönöm! - ugrott hirtelen a nyakamba. Először tétlenül hevertek a karjaim a testem mellett, de aztán mintha tudták volna, hogy mit kell csinálni, Lena karcsú dereka köré fonódtak. A testemen furcsa borzongás futott végig. Mintha egy régi vágyam teljesült volna. Csak megölelt, mégis a mennyben éreztem magam. Itt van és a karomban tartom, és senki nem bánthatja őt. Soha többé!
• Sajnálom, hogy nem vigyáztam rád eléggé! - bontakoztam ki az ölelésből tudván, hogy hol a határ és visszafektettem az ágyba.
• Nem a te hibád! Amúgy is te hoztál el onnan. - magyarázkodott. Még mindig rosszul nézett ki és nagyon gyengének tűnt, de a fő az volt, hogy felébredt.
• Hagyjuk ezt! Hamarabb észre kellett volna vennem, hogy baj van. Emlékszel akármire is? - kérdeztem puhatolózva. Beharapta az alsó ajkát és gondolkozni kezdett. Egészen erotikusnak hatott ez a cselekedet.
• Hát elájultam...aztán teljes sötétség. Semmi más. - mondta. Helyes, legalább nem emlékszik a csókra. Nem is baj! Talán így lesz a legjobb. Még sem lehettem biztos a dologban, ugyanis a szemében furcsa fény csillogott.
• Bár voltak furcsa dolgok...amiket nem tudok hová tenni. - gondolkozott el és sunyin nézett fel a szempillái alól.
• Hát....biztosan csak az éhség miatt. Tudod... hallucinálhattál is. - majdnem felnevettem magamon ahogy magyarázkodni próbálok. Milyen szánalmas próbálkozás!
• Biztosan. - morogta az orra alatt.
• Örülök, hogy most már jól vagy. - mondtam neki. Elmosolyodott, majd intette, hogy hajoljak közelebb.
• Talán félsz, hogy olyasmire emlékszem amire nem kellene? Csak nem félsz tőlem Will Night? - susogta a fülembe nekem pedig megfagyott a vér az ereimben.