17.Fejezet Harc

• 
   Jó ez a szám. - húztam fentebb a hangerőt, Will kocsijában.
• Mi tetszik ezen? - kérdezte majd rám fordította tekintetét.
• Nem érzed a ritmust? - doboltam folyamatosan a térdemen.
• Ez olyan....tinglitangli. - felhúztam a szemöldököm, majd csúnyán néztem rá.
• Nem értesz a zenéhez. - jelentettem ki hideg hangon. Ha neki a Disturbed- Down with the sickness száma tinglitangli, akkor nem tudom milyen rockra van szüksége. Chh....még hogy tinglitangli!
• Szerencse. - morgott az orra alatt.
• Mondtál valamit? - kötekedtem továbbra is.
• Nem, dehogy. - nézett rám sötéten.
• Talán valami gond van? - mosolyogtam rá, és tettem az ártatlant.
• Neked....hangulatingadozásaid vannak, Lena. - mondta, miközben megfogta a kezem. Természetesen egyből kihúztam az övéből. Máskor jól esett volna...talán, de most, hogy ilyeneket, mondd közben....ez így nem jó.
• Nincsenek. - sziszegtem idegesen. Jó...talán lehet, hogy vannak, de ezek nem olyan nagy dolgok, hogy Will ügyet csináljon belőle.
• Elmondod, hogy végre mit akart tőlem Tyler? - kérdeztem gyorsan hadarva.
• Lena...ezt már megbeszéltük. - mondta hezitálva.
• Nem Will! Nem beszéltük meg! Csak te rendezed, le egy „ hosszú lenne” kis mondattal és kész. De semmi nincs rendben! Azok ott meg akartak ölni engem! Kínzott érted? Nem persze, hogy nem, mivel nem te élted át. - mondtam neki, fagyosan, majd a következő lámpánál kiugrottam a kocsiból és eltrappoltam a Cd-s bolt irányába.
• Szia Mason! - vágtam le a táskám a pultra,
• Oh...Hello durci! - köszönt vissza, miközben lemezeket pakolgatott a helyükre.
• Mi újság? - kérdeztem még mindig feszülten, de azért próbáltam lazábbnak tűnni. Tény, ami tény, ideges voltam. De csak azért...mert nem jött utánam. Amúgy is felhúzott.
• Ezt én is kérdezhetném tőled. Mesélj mielőtt felrobbansz! - nevetett fel szőke hajú fiú.
• Hát....semmi nincs, Nem hallottál valamit Lilyről? - kérdeztem, ahogy eszembe jutott a legjobb barátnőm, aki már több hete lelépett.
• Nem tudok róla semmit sem. Na és te? - kérdezett vissza.
• Akkor nem kérdeztem volna tőled Mason. - feleltem, de éreztem, hogy még mindig flegma vagyok.
• Nézd ezt neked tettem félre. - vett elő egy vadi új cd-t.
• Ahh ne már! - sikítottam fel, ahogy megpillantottam a hónapok óta várt lemezt, gyönyörűen fénylő tokjában.
• De már! - utánozta a hangomat Mason, mire adtam neki egy taslit, de aztán megöleltem.
• Köszi, hogy gondoltál rám. - veregettem meg a vállát.
• Fázol? - kérdezte hirtelen.
• Nem. Miért fáznék? - kérdeztem vissza.
• Olyan hűvös vagy, mármint a bőröd. - magyarázta összehúzott szemöldökkel.
• Hát biztos csak a ….légkondi miatt. - mondtam neki, pedig egyáltalán nem volt bekapcsolva az említett tárgy.
• Aha...- hagyta rám.
• Most mennem kell. - mondtam higgadtan, hogy ne keltsek gyanút.
• Jó, majd még találkozunk. - mondta.
• Szia Mason! Köszi a lemezt! - kiáltottam vissza még az ajtóból, majd kimentem a lemezboltból. Ezek után hazafelé vettem az irányt. Amikor nem látott senki, betértem az erdőbe és haza suhantam.
• Szia Jason! - köszöntem a bátyámnak aki a kanapén terpeszkedett. Épp bokszot nézett.
• Jó menet? - kérdeztem miközben a konyhába mentem.
• Nem elég jó, még nem verték eléggé szét egymást. - felnevettem, majd kivettem a hűtőből az én saját italomat. Anyunak azt mondom, hogy valami furcsa turmix aminek a receptjét a netről szedtem le, és ne kóstolja meg, mert tojás van benne. Anyu allergiás a tojásra. Amúgy az én kis italomban vér volt. Vagyis színtiszta vér. Will szerezte nekem, és nem akarom tudni, hogy honnan.
• Te meg mit keresel itt? - fordultam meg és megpillantottam a konyha széken üldögélve Willt. A hangom ellenséges volt, és úgy éreztem magam, mint aki bármelyik percben neki ugrana bárkinek.
• Szép fogadtatás. Köszönöm. - mosolygott és most nagyon letöröltem volna a vigyort az önelégült képéről.
• Mit akarsz? - kérdeztem és a levegő élesen áramlott ki a tüdőmből.
• Sajnálom. - mondta miközben a szemembe nézett. Igaz, hogy meglepett, de nem érdekelt, ebben a pillanatban.
• Nem érdekel. - feleltem, majd kiléptem a házból, hogy kölcsön vegyem Jason autóját és megléphessek. Azonban nem kis meglepetésemben volt részem, amikor kimentem. Egy csapatnyi vámpír vigyorgott éhesen rám. Will pillanatok alatt mellettem termett úgy, ahogy Jason is.
• Mit akarsz Tyler? - sziszegte Will, miközben maga mögé tolt.
• Természetesen csak egyetlen egy dolgot. A lányt. Ő az enyém, én változtattam át. - mondta önelégülten a szőkeség. A düh ami eddig tartalék lángon lobogott bennem, most az egekbe szökött.
• Én senkié sem vagyok! - csattantam fel és kiléptem Will mögül.
• Lena! - szóltak rám mind a ketten.
• Nem! Nem akarom, hogy megvédjetek! Ha engem akarnak, akkor gyerünk! De nem adom könnyen magam. - néztem az éhségtől mohón csillogó vámpírszemekbe, de leginkább Tylert tüntettem ki a figyelmemmel.
• Azonnal gyere vissza! - morogta Will, majd megfogta a karom és maga mögé tolt.
• Úgy sem tudsz minden percben megvédeni. - suttogtam haragosan, de meg se hallotta, amit mondtam. Jason értetlenül állt, de kész volt rajta, hogy ugorjon ha kell.
• Lenának igaza van. Hadd döntse el ő, hogy mégis kivel szeretne lenni. - próbált enyhíteni a helyzeten Will.
• Nem! Én akarom őt! - kiáltott fel Tyler.
• Mi a francnak? - léptem megint elő. Tyler gúnyosan elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét.
• Egy: csak nézz magadra! Kettő: különleges vagy, bár lehet, hogy még nem tudod. Három: Willnek ezzel tudnék ártani a legjobban. Édes lenne a bosszú. - kérdően fordultam hátra, de ekkor Tyler hadat üzent, és minden nagyon gyorsan történt. Will maga mögé taszított míg épp egy vámpírral küzdött. Jasont nem kellett félteni, mivel talpraesetten, szakította szanaszét az őrült vörös hajú férfit. A francba is! Ez miattam van, és majd pont én nem harcolok? Miattam essen bajuk azoknak akiket szeretek? Kiléptem Will mögül, majd ahogy a természetem diktálta én is átadtam magam az ösztöneimnek. Olyanokat műveltem, amiről még csak álmodni sem mertem volna, hogy megtudom csinálni.
• Szia szépfiú! - ragadtam meg az egyik elvetemültet az ingjénél.
• Kösz, hogy a csapdába sétálsz. - hörögte, de ezután köpni nyelni nem tudott, úgy helyben hagytam, majd egy reccsenés jelezte, hogy neki ennyi járt.
• Lena! - szólt Jason, majd felém tartotta az egyik vámpír fejét. Szorosan becsuktam a szemem, majd egy jól irányított mozdulattal leválasztottam a fejét a nyakától. Undorodtam, de muszáj volt. Sohasem tettem ilyesmit, de nem is éreztem magam tőle gyilkosnak. Sőt...szinte élveztem. Tyler persze elmenekült. Will nagyot sóhajtva rakott tüzet minél előbb, mivel a tanulmányaim során megtanultam azt is, hogy csakis tűz által halhatunk meg végleg.
• Jó voltál. - csapott a tenyerembe Jason. Rámosolyogtam, de ez nem őszinte mosoly volt, inkább az a feszült, erőltetett mosoly. Leültem a terasz lépcsőjére, majd úgy figyeltem Willt. Még csak rám sem nézett és annyit sem kérdezett, hogy nem-e sérültem meg. De végül is én akartam, hogy ne nézzen törékenynek.
• Mi lesz a szomszédokkal? Látták ezt az egészet? - kaptam a kezem a szám elé ijedten, miközben Jason felé fordultam.
• Nem hinném. A hátsó udvaron voltunk, ha pedig látta is valaki...nos akkor az előbb kapott szívrohamot, minthogy valahová is eljusson a hírrel. - nevetett fel jókedvűen a bátyám, majd mondta, hogyha nincs rá szükség akkor megkeresi Scarlettet. Ezzel el is ment. Will továbbra is a tűzbe bámult, de engem egy pillantásra sem méltatott. Bár mérges voltam és feldúlt, még így is be kellett látnom, hogy mennyire szexi teste van. A fekete pólója szakadtan lógott rajta, és néhány helyen kivillant hófehér bőre. Akármennyire is utáltam ezt mondani, vagy gondolni, de tökéletes volt. Olyan volt a bőre mint a kifeszített selyem. Annyira megakartam érinteni és végigsimítani tökéletesen kidolgozott testén, de reménytelen volt a helyzet. Ráadásul most még csak nem is méltat figyelemre. Kizárt, hogy valaha is megérinthetném azt a testet. Nagyot sóhajtva temettem az arcom a tenyerembe.
• Hazamegyek. - mondta Will, majd elindult a kocsija felé.
• Héé! Neked meg mi bajod van? - kérdeztem ingerülten és elkaptam a karját. Hirtelen mintha ezernyi szikra pattant volna szanaszét.
• Mi bajom van? Semmi, Lena. - mondta gúnyosan, és vészjóslóan sötétedni kezdett a tekintete.
• De hát...győztünk, mármint levertünk mindenkit, kivéve Tylert. Most mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
• Csináld csak így tovább! Nyerj meg minden harcot! Egyszer majd csak sikerül kinyíratni magad! Egy ideig nem akarlak látni! - mordult fel, majd kitépte a karját a kezem közül és elment. Nem éreztem haragot, és semmi mást, olyan volt mintha érezni sem tudtam volna hirtelen. Will határozottan dühös volt rám, még pedig azért, mert harcoltam. De nem gondolhatta komolyan, hogy hagyni fogom, hogy ők küzdjenek én pedig csak üljek karba tette kézzel. Hát legyen! Ha nem akar látni, hát nem fog! Will Night nem érdekel, hogy mit gondolsz! Nincs szükségem rád!