19. Fejezet Történet egy kislányról

• 
  Én...sajnálom. - mondom ki nehezen és félve, amit gondolok. Sőt ez nem is kifejezés arra, amit érzek. Legszívesebben bokán rúgnám magam, vagy sokkal rosszabbakat tennék. Will csak mereven állt és nézett rám. Megbántottam, és most nagyon dühös volt.
• Nem akartalak megbántani. - mondom, de nevetségesen hangzik az egész. Szánalmas mentegetőzés. Most mit mondjak? Leülök a kanapéra és várok. Will olyan akár egy szobor. Merev, a tekintete élettelen és fagyos. A vonásai kemények, a szeme folyékony lávája, most megszilárdult. Nem szeretem, ha ilyen.
• Mi történt? - kérdezem végül. Lassan rám emeli a tekintetét, majd leül mellém. Mozgása darabos, mint egy roboté, most nem az a ruganyos mozgás és most egyáltalán nem emlékeztet egy párducra, aki ugrásra készen áll, miközben az izmai megfeszülnek.
• A húgom Sissy egy családi viszály miatt halt meg. - mondta halkan. Az arca fájdalmat tükrözött.
• Mesélj! - bíztatom, ő pedig nehezen, és vonakodva, de folytatja.
• Raymund és én még nem voltunk vámpírok. Volt a Night család és a Gurt család. - megakadt a kiáramló levegő, ahogy kifújtam.
• Szóval Sissy, vámpír kislány volt. A Gurt család akarta megkaparintani, hogy a törvény elé vigyék és, hogy emiatt megöljék az egész Night családot. - Mély ráncok jelentek meg az arcán miközben beszélt. Nem akartam, hogy ott legyenek, ki akartam simítani őket. De nem értem hozzá.
• Végül harcra került a sor és nekem meg Raymundnak kellett vigyázni a húgunkra. Minden jól ment....egy ideig. Bújtattuk és folyamatosan őrködtünk, de egyszer kicseleztek minket és onnantól kezdve minden elveszett. Tyler Gurttal azért vagyunk a mai napig haragban és ölném meg, mivel ő tehet a húgom haláláról. Ő ölte meg. Raymund és én, ezek után lettünk vámpírok. Kiakartuk kapcsolni az érzelmeket. Először megakartunk halni, de jött egy férfi és felajánlotta ezt a lehetőséget. Naivan igent mondtunk rá. Ennyi az egész. - fejezi be csendesen.
• Milyen volt Sissy? - biztos gyönyörű lehetett. A Night családban mindenki az.
• A legtündéribb kishúg volt a világon. Szőke, göndör haja volt és gyönyörű szemei. Az arca mint valami kis tündéré. Mindenkit az ujja köré tudott csavarni. Hihetetlenül intelligens és okos kisgyerek volt. Anyuék belebetegedtek a dologba, de aztán sikerült nagy nehezen túl lépniük. Annyira kicsi volt, olyan fiatalon halt meg. Mi balfácánok! - szorult a keze ökölbe.
• Nem a ti hibátok. Mármint úgy értem, hogy ha ezt rendelte a sors, akkor így kellett lennie. - próbáltam vigasztalni, de nem igazán jártam sikerrel.
• Ezért nem akartam, hogy harcolj. Nem akarom, hogy valami bajod essen! Aggódom érted. - nézett mélyen a szemembe.
• De nem ülhettem ölbe tett kézzel. Miattam van ez az egész. - magyaráztam meg.
• Szóval akkor emiatt vagy néha....ilyen? - kérdeztem, miközben a szőnyeget nézegettem.
• Milyen? - kérdezett vissza és újra élőnek tűnt.
• Hát ilyen....érzéketlen. Ne haragudj de, ez az igazság. - mondtam, de egy kicsit meg is bántam a dolgot.
• Ha nem mutatjuk, hogy mit érzünk akkor nem vagyunk védtelenek. - mondta, majd felállt és az ajtóhoz indult.
• Maradhatsz még....ha akarsz. - szóltam utána, ő pedig mosolyogva fordult meg.
• Az imént még azt akartad, hogy menjek. - érvelt, de egyre közelebb jött. Szinkronban mozogtunk, csak ő előre én pedig hátra.
• Csak téged akarlak védeni, mindig. Még ha bunkó is vagyok. - beszél, miközben továbbra is felém tart.
• Meg tudom védeni magam. Erős vagyok! - mondom, de a hangom nagyon halk. Sötéten felnevet, és átszeli a távolságot kettőnk között. Hátrálnék de már nem tudok a fal miatt.
• Sajnálom, nem akartalak megbántani az előbb. - mondom és meg kellett köszörülni a torkom, hogy érthető legyen amit mondok. A lehelete teljesen elkábított.
• Hát akkor most tartozol nekem, hogy ne legyek dühös! - súgta a fülembe, majd lassan megcsókolt. Finom, puha csók volt. Mintha eddig fájt volna valamim, és most hirtelen elmúlt ez a fájdalom. Az ajka olyan volt mint a selyem. Meglepődve érzékeltem, hogy mennyire vágytam erre a csókra. Lehet, hogy bántott már meg és bunkó vagy éppen durva volt velem, de ezzel a csókkal mindenre bocsánatot nyert. Egy gonosz gondolat furakodott a fejembe: Will....az enyém.