Figyelem!

Hello minden kedves olvasónak! Úgy döntöttem, hogy közzé teszek még egy történetet, amit már régóta tervezgettem. Ha tetszik, akkor akár külön blogra is felpakolhatom a fejezeteket...de persze ehhez visszajelzést várok, ha értitek mire gondolok. :)
Ha tetszik, akkor írjatok hozzászólást és akkor folytatom illetve felteszem a többi részt is. De ez nem azt jelenti, hogy a Félig Csókolt Holt(ak) című történetemet elhanyagolnám. :) Azt sosem. :D
Itt egy kis ízelítő...az első fejezet. Remélem tetszik!
Puszi: Silver

Bosszúszomj
1. Fejezet Szövetség az ördöggel

 

 

"Nem lehetek az angyalod miközben úgy élek mint maga az ördög
Nem lehetek a szeretőd hisz úgy élek mint egy lázadó,
Nincs szükségem a sajnálatodra és a segítségedre sem,
Ne próbálj meg megmenteni, csak menj és vigyázz magadra!"

Türelmesen megvártam amíg a férfi oda sétál elém, majd velem szemben megáll.

• Miért kell ez neked? - kérdezte és a hangjában némi vádló él csengett. Megrántottam a vállam majd egy ezerwattos mosollyal védtem meg magam.
• Vámpír vagy. Nem értelek miért kell neked fegyver. Megtudod védeni magad, ha kell. - mondta Stew.
• Köszi, hogy elhoztad. - forgattam meg az ezüstözött karót, amit az imént kaptam és közben elégedett sóhajt hallattam.
• Tartozol nekem. - nézett rám komolyan, mire csábosan beharaptam a szám szélét.
• Tudom. Majd valamikor elrendezzük, ha szükséged lesz rám én ott leszek. - feleltem őszintén, mire ő hevesen megrázta a fejét.
• Tudod, hogy nem segítség kell, hanem te magad! Ne felejtsd el! - hördült fel, és közelebb lépett.
• Te pedig ne felejtsd el, hogy most adtál ide egy ezüstözött karót, ami bármelyik percben a szívedben áll meg, ha nem viselkedsz. - közöltem fagyosan. Pár percig méregetett és megéreztem rajta, hogy hezitál.
• Heaven! Egyszer megölsz a puszta jelenléteddel. - sóhajtott nagyot Stew, majd hátrább lépett. Gonoszan felkacagtam, de hálás voltam neki, amiért megkímélt, hogy nem kellett megölnöm. Ma már így is sok vámpír vére ragadt a kezemhez. A mai nap rekordot döntött.
• Köszi Stew. Mindent kösz! Majd még beszélünk, vagy ha nem vársz rám, én akkor is jövök. - kiáltottam még hátra a vállam fölött, majd eltűntem az éjben. Egy sikátoron mentem keresztül, amikor megláttam, hogy egy vadállat éppen egy lányt próbál megerőszakolni. Sajnos ismertem a lány érzéseit.
• Hé haver! - szóltam neki, mire a vámpír felemelte a fejét, de még mindig bódult tekintettel meredt rám a lány vére miatt.
• Menj el innen vámpír! Épp más dolgom van! - felelte majd újra a lány nyakához fordult és más mocskos dolgokat is művelt vele.
• Gyere és kapj el! Én is itt vagyok. - cukkoltam, mert tudtam, hogy ezt nem fogja tett nélkül hagyni.
• Igazad van. Miért is ne? Te sokkal jobb parti vagy mint ez a jelentéktelen ember! - fordult el a lánytól, majd összeszedte magát és megindult felém. A szemétláda azt hitte neki adom magam, de mekkorát tévedett! Minden egyes alkalommal kitértem előle, majd amikor nem figyelt egy rossz mozdulatnál a földre került, én pedig erősen tartottam.
• Ezt pedig haver azért kapod, mert sok lánnyal műveltél még ilyet, mint ezzel a szerencsétlennel ott! - súgtam a fülébe, miközben a lány felé intettem a fejemmel. Előhúztam a karómat majd a hátához szegeztem.
• A saját fajtád ellen fordulsz? Egy jelentéktelen ember miatt? Te is vámpír vagy! - nyöszörgött és még mindig szabadulni próbált.
• Az vagyok, de mivel egy mocskos vérszívó irtotta ki az egész családomat, ezért bosszút állok. - közöltem vele röviden.
• Akkor miért nem csak azt a vámpírt ölöd meg? - kérdezett újból.
• Azért mert abban semmi buli nem lenne. Túl sok a kérdés. De, hogy lásd szorult belém valamennyi érzelem, ezért megadom a lehetőséget, hogy elmond mi az utolsó kívánságod. - mondtam neki, majd nyomatékosítás képen a karót még jobban neki szegeztem.
• Egy utolsó csók. Tőled? Már bocs, de még sosem találkoztam ilyen szexi és vad lánnyal mint te. A vörös hajúak a gyengéim. - hörögte, én pedig rosszallóan csóváltam meg a fejem. Seggfej!
• Üdv mindenkinek a pokolban! Nyugi! Biztos sok ismerősöd lesz ott, mivel egy párat már megöltem. - nevettem halkan, majd egy jól összpontosított szúrással megöltem, ő pedig szétporladt a kezem között.
• Hát igen erre mondják azt, hogy porból lett és porrá lesz. - vált ki a sötétből egy másik alak. Még sosem láttam errefelé, de éreztem, hogy vámpír és bármelyik percben készen voltam rá, hogy megöljem ha kell.
• Ki vagy te? - kérdeztem félre biccentett fejjel és a karót visszatettem a helyére, a csizmámba.
• Ezt én is kérdezhetném tőled. - felelt félmosollyal.
• Hát jó! Nekem erre nincs időm. Viszlát! - mondtam majd ott hagytam. Ha ő nem támad akkor én sem fogok. Csakis az olyanokat öltem meg, akikről tudtam, hogy szemetek vagy éppen a szemem előtt csináltak olyan dolgot, ami nagyon nem tetszett.
• Ki vagy te? - kérdezte újból és könnyen tartotta velem a lépést, majd megtámadott. Hát rendben haver! Én próbáltam udvarias és kedves lenni, ami egyáltalán nem az én asztalom, de ha így, hát akkor így. Rám támadt és igazán erős férfi volt. Én mégis csak egy lány vagyok, aki furcsa módon lett vámpír, és nem bírok el egy ilyen rossz fiúval. Azért mégis csak minden erőmet bevetettem és próbáltam úgy csinálni a dolgokat, hogy az nekem legyen jó és ne neki. Kihúztam a karót, és eszembe jutott, hogy mekkora baklövést követtem el amikor előtte tettem el a csizmámba. A szíve felé irányítottam majd meg is döftem vele, de ekkor kitépte a kezemből és most én kerültem a járdára, mint az előbbi áldozatom. Nyomorultul éreztem magam. Eddig senki sem alázott meg így, eddig mindenkivel elbírtam és könnyűszerrel öltem meg. De ez a vámpír...
• Ki vagy te? Miért ölöd a saját fajtádat? - szegezte nekem a saját karómat, de én megmakacsoltam magam és meredtem néztem a járdát.
• Gyerünk kislány! Gyorsan mondd, különben belőled is csak a hamu marad! - fenyegetőzött, de még most sem engedtem.
• Rendben! Utolsó kívánság? - sok mindent, akartam de ezen még sosem gondolkoztam el, mivel még soha nem kerültem ilyen helyzetbe.
• Dögölj meg! - böktem ki, mire megsértette a hátam a karóval. Fájdalmas nyögés hagyta el a számat. Vártam, hogy megöljön, de semmi sem történt.
• Jól van. Úgy látom szívós teremtés vagy, ezért nem öllek meg, mivel szükségem lehet rád. Inkább vállalod a halált, mint hogy megalázkodj más előtt. Ez...tetszik. - mondta, majd felnyalábolt a földről és szorosan magához húzott.
• Ha bármi mocskosságon jár az eszed, komolyan mondom, hogy velem nem lesz egyszerű! - figyelmeztettem hidegen gyorsan hadarva, mire felnevetett.
• Nyugi! Én nem akarok tőled semmit sem... de azt sem akarom, hogy lelépj. - a mondandója közepén elhalkult de a végén újra felélénkült.
• Gyerünk! - intett egy autó felé, és a karót a hátamhoz szegezve megtolt előre, hogy induljak el. Hát most vagy soha! Futni kezdtem de alig jutottam előre két autónyit, mire újra a földön voltam és most már belém döfte a karót. Felsikoltottam és hangosan szitkozódtam. Pont csak annyira szúrta belém, hogy majd meg haljak, de közben mégis éljek. Ügyes trükk. Ha pár centivel bentebb lenne, már rég por lennék.
• Még egy ilyen próbálkozás és megöllek! - dörrent rám és beláttam, hogy ideje komolyan vennem, amit mond. Nem hiszem el, hogy ilyen helyzetbe kerültem! Engedelmesen beültem az autóba, majd hagytam, hogy elvigyen valami titkos raktár féleségbe. Ahogy beléptünk egy sereg vámpír gyülekezett körénk.
• Ki ez? - kérdezte mind, mire a fogva tartóm csak motyogott nekik valamit, valami furcsa ősi nyelven, amit nem értettem, majd leültetett egy székre és ezüsttel láncolt le. Vergődtem az ezüst miatt, amit a vámpír horda igencsak élvezett. Rohadékok!
• Szóval ki vagy te? - kérdezte újból aki miatt ide kerültem, majd egy ezüst tőrrel kezdett cirógatni, ami pokolian égette a bőröm és úgy éreztem ettől már semmi sem lehet rosszabb. Pár percig hagytam hadd kínozzon, de aztán felkiáltottam.
• Heaven Cold. - sziszegtem, és a szemem sarkából rá lestem. Helyes férfi volt. A járom csontja kissé kiugrott, a szeme zöld volt és a bőre tökéletesen sima és hófehér. Az arca markáns és férfias, a haja pedig szőkés barna, ami enyhén hullámos volt és a válláig ért. Gondolom sok nő dőlt be neki, és hagyta, hogy igyon belőle. Szemétláda ő is mint a többi!
• Range Gelid. - mondta a nevét, mire nagy nehezen bólintottam.
• Nagyon örülök. - sziszegtem, ő pedig elmosolyodott.
• Már hallottam rólad és régóta kereslek. - mondta Range. Értetlenül néztem rá, és figyeltem, hogy a tőrt még mindig a bőrömhöz nyomja.
• Miért? - nyögtem ki nehezen.
• Azért, mert kellesz nekem. Neked van olyan képességed, ami egyikünknek sincs és ezzel segíteni tudsz. - foglalta össze.
• Azt várhatod, hogy segítsek neked! - sziszegtem a képébe, de mentem elhallgattam amikor egy újabb szúrást éreztem a bőrömön. Gyűlöltem ezt a fickót!
• Szóval te tudsz a vámpírok elméjében kutakodni ugyebár? Valamint te rád nem hat a bájolás és a napfény. Mi csak elegendő vérrel mehetünk ki a napfényre míg te akármikor mászkálhatsz odakinn. Ezzel fogsz nekem segíteni! Ezt vedd úgy, hogy életben maradsz és közben kedvedre gyilkolászhatsz. - mondta, majd elhúzta a bőrömtől a tőrt.
• Minek segítenék neked? - találtam meg a hangom és vádlóan meredtem rá.
• Mert életben maradsz? - kérdezte, mire bólintottam.
• Legyen! - egyeztem bele és tudtam most követtem el életem legnagyobb hibáját, de egyszerűen hajtott az a vágy, hogy megtaláljam aki megölte a családomat és megfizessen érte. Ez éltetett. Mikor süllyedhettem idáig?
• Helyes. - mosolygott rám, majd köhintettem, hogy igazán eloldozhatna.
• Ja, igen. - mondta, majd eloldozott és azt gondoltam, hogy mekkora marha, hogy elenged.
• Csak így elengedsz? - kérdeztem, majd megrántottam a vállam és nagyot sóhajtva megkerestem a kijáratot.
• Ne erőlködj! Nem fog menni! Különben is ezüstből van, ezért van itt Sean, aki vérfarkas, mivel ő rá nem hat az ezüst, csak a hold. - nevetett Range. Nem hittem neki és megpróbáltam kinyitni az ajtót, de igaza volt, mivel azonnal megéreztem a fájdalmat mihelyst az ajtóhoz értem. Összegörnyedve rogytam le a földre. Csodálatos!
• Na gyere! Pihenned kell! Eléggé kifáraszthattalak. - emelt fel a földről Range én pedig szabadulni akartam és kapálóztam a menyasszonyi fogásában de nem mentem vele semmire sem.
• Más lány örülne, ha így vinném a karjaimban, de te hálátlan vagy. - nézett rám vigyorogva. Kedvem lett volna nyelvet ölteni rá, de nem akartam gyerekesnek tűnni.
• Én nem vagyok más lány. Én Heaven vagyok és nagyon utállak! - vágtam a képébe, amire felhúzott szemöldökkel válaszolt.
• Ne tessék szépségem! Megengedem, hogy a szobámban és a saját ágyamban aludj. Ez nagy megtiszteltetés, mivel másnak soha sem engedném meg. - rakott le egy ágyra, de én mihelyst letett, fogtam egy kispárnát egy takarót, majd a földre feküdtem le. Range értetlenül nézett rám.
• Én bizony nem fogok a te ágyadban aludni! - magyaráztam neki dühösen, majd megráztam a párnát és a fal felé fordultam.
• Majd akarsz te még, kis vörös! - felelte és éreztem a hangján, hogy mosolyog. Kiment és berakta maga után az ajtót. Nem aludtam el egyből hanem szétnéztem a szobában. Tényleg szép szoba volt. Mindenhol antik tárgyak, és az ágy gyönyörű faragott fából készült. Valószínű egy vagyont ér ez a szoba. Mi lenne ha tönkre tenném? Vajon megölne érte? Nem hiszem, még ahhoz is túl kegyetlen. Dühösen fújtam egyet, majd álomra hajtottam a fejem.
  
  
  
  
  
  
  Kommentárokat kérek, ha tetszett!! :)