14.Fejezet Érzelmek egyvelege

Will szemszöge

A fürdőből jöttem kifelé, amikor láttam, hogy Scarlett ajtót nyit. Döbbenet lett úrrá rajtam és Scarletten is. Lena ki fog ugrani a bőréből örömében. Jason visszatért.

• Hello! Bejöhetek? - kérdezte most már mélyebb hangján. Egyből feltűnt, hogy kerülte Scarlett tekintetét, inkább az enyémben kutakodott.
• Gyere, csak nyugodtan! - hívtam be, majd mutattam, hogy foglaljon helyet.
• Voltál már otthon? - kérdeztem, mire szomorkásan elmosolyodott. Talán honvágya volt ezért tért haza, de lehet, hogy nagyban közre játszott a mellettem álló nőszemély is. Scarlett és Jason feltűnően feszengtek. Volt valami a levegőben kettejük között. Scarlett nem hiába rótta Jason után napokon keresztül az erdőt.
• Nem, még nem mertem hazamenni. - nevetett csendesen, és mi is elmosolyodtunk. Mit fog a húgától kapni!
• Miért ide jöttél elsőnek? - kérdeztem, mire Scarlett jól oldalba vágott. Jó lehet, hogy bunkónak hangzott, pedig nem akartam, hogy annak tűnjek. Én csak nem tudtam kezelni sokszor a...furcsa helyzeteket.
• Csak megakarom köszönni..., hogy vigyáztál Lenára, amikor én nem tettem és elhagytam, pedig csak segíteni próbált. - nagyon hülyén éreztem magam és nem tudtam merre nézzek, ugyanis nekem soha senki, nem köszönt meg semmit sem.
• Hát...nem érted tettem. - mondtam és egy újabb „simogatást” kaptam Scarlettől. Minden Lenáért volt és senki másért, csakis érte. Azt akartam, hogy vele legyek a legtöbb időt, és, hogy ő is csak velem legyen. Önző dög vagyok, de a szörnyeteg imádta ezt a részemet, aki bennem lakozott.
• Lena biztosan örülni fog neked. - mondta halványan mosolyogva Scarlett, majd kiment a házból és eltűnt az erdőben, mint egy csendes kísértet. Nehezen tudja feldolgozni a dolgokat. Jason elment, összetörte még ha nem is látja be, mert szerinte ő nem az-az érzelgős lány, akinek egy férfi össze törheti a szívét, pedig így volt. Aztán most hirtelen újra felbukkant Jason, és nem tudja, hogy mit is akar tőle. Mondom ezt én a nagy szakértő. Milyen szánalmas vagyok. Kerek-perec megmondhatnám Lenának, hogy mit érzek, de gyáva vagyok. Egy vámpír aki semmitől sem félt, most egy törékeny lány véleményétől retteg. Szánalmas!
• Eléggé....összetörted. - ültem le a kanapéra Jason mellé és Scarlettre utaltam.
• Ah...én egyszerűen csak nem tudom, hogy most mi van! - temette az arcát a tenyerébe.
• Üdv a klubban! - nevettem fel keserűen. Én se nagyon tudtam eldönteni, hogy Lena mit érez irántam, vagy hogy érez-e valamit egyáltalán.
• Te és Lena, szóval...- köszörülte meg a torkát, ami most nagyon érzékenyen érintette a füleimet. Éreztem, hogy a szemem sötétedik.
• Nem! Mi csak barátok vagyunk. - furcsa volt ezt, pont egy férfi szájából hallani, ráadásul a saját számból. A saját önbizalmam rongálom egyfolytában. Tönkre tesz egy nő. Milyen...vicces és megalázó.
• Aha, hát azért nem szeretném, ha megbántanád őt, vagy átvernéd. Lena rendes lány és lehet, hogy erősnek mutatja magát, de nem az. Olyan mint egy gyengéd virág, amit mielőtt megérintenél lehullik és elhervad a szirma. - sosem gondoltam volna, hogy Lena így az ujja köré csavarja az embereket, hogy ennyire védik és szeretik őt. Jasonban volt valami, ami akármelyik percben harcra késztette Lena miatt.
• Nem fogom bántani őt, sosem tudnám. Az első perctől fogva védem őt. - suttogtam csendesen, mert valami szorítani kezdte a torkomat. Talán az érzelmek....ez undorító.
• Beszélnem kell Scarlettel, aztán lesz ami lesz. - állt fel Jason, majd az ajtó felé vette az irányt.
• Csak óvatosan, mert most kissé érzékeny! - figyelmeztettem mosolyogva, mielőtt ki lépett az ajtón. Amikor üres volt a ház, a gondolataim megint egy lány körül kezdtek cikázni. Lena küröl. Ha nem kedveltem volna, akár dühös is lehettem volna, hogy folyton folyvást a gondolataim közé furakodik. A sötét haja ami olyan puha és lágy, akár a selyem. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor versenyeztünk és a végén összegabalyodtunk egy kissé, teljesen „véletlenül”. Istenem! Én nem vagyok normális! Most elmegyek hozzá, megnézem, hogy van aztán próbálok távol maradni tőle. Muszáj, mert a végén csak fájni fog. Nem csak neki, nekem is. Önző vagyok. A francba is! Mindig ugyanoda lyukadok ki! De nem bírnám elviselni, ha fájdalmat okoznék neki. Jasonnek igaza volt. Olyan mint egy virág és én akármikor letéphetem a szirmát, de amilyen érzéketlen vagyok, lehet, hogy gyökerestül tépném ki. Beültem az autóba, majd Lenáék házához hajtottam. Ahogy becsengettem egy harmincas éveiben járó nő nyitott ajtót. Lena már sokat mesélt róla, így tudtam, hogy az édesanyja az.
• Jó napot! Will Night vagyok, a lányához jöttem, Lenához. - mutatkoztam be kedvesen, a nő pedig sokat sejtően elmosolyodott.
• Szia Will! Lena már mesélt rólad. Emma vagyok, és kérlek tegezz. - kért mosolyogva, majd folytatta.
• De Lena legutóbb hozzád ment el, és azóta még nem jött haza. Gondoltam, hogy....jól megvagytok...khmm....és ezért nem jön haza éjszaka, de ha nem veled volt, akkor.... - kezdett aggódni én pedig megnyugtattam, pedig nem is mondtam igazat neki.
• Jaj, dehogy! Lena velem volt, csak azt mondta van egy kis elintézni valója, és ezért jött el tőlem, de most kellett volna találkoznunk. Gondolom beugrott valamelyik barátjához, tudod milyenek a lányok. - nyugtattam meg gyorsan, de legszívesebben már rohantam volna, hogy megkeressem a lányt.
• Igen, tudom milyenek. Bejössz egy kicsit? - kérdezte Emma, de eszembe sem jutott nyugodtan karba tett kézzel üldögélni, míg nem tudom mi a helyzet.
• Köszönöm nagyon kedves, de én akkor most megyek, mert Lena már biztosan nálunk van. Oh és ne aggódjon ha újra nem jön haza éjszaka. Valószínű csak én raboltam el. - nevettem a nőre, aki viszonozta, majd miután elköszöntem bement a házba. Beültem az autóba, majd pörgetni kezdtem a gondolataimat. Hol lehet? Nem kellett sokáig találgatnom, míg rájöttem, hogy Tyler keze lehet a dologban. Szemétláda! Ha egy ujjal is hozzáér, ha egy haja szála is meggörbül....Megölöm! Milyen játékot űz velem a sors. Pont most határoztam el, hogy távol maradok a lánytól, akit talán szeretek és most mi kapok cserébe, újra utána loholok és valószínű eszem ágában sincs soha többé egy percre sem magára hagyni. Istenem! Ha már nincs nyitva előttem a kapu, akkor legalább azt az angyalt védjétek! Tylernek volt egy titkos helye, amit én is tudtam, ugyanis régen én sem voltam az a jó fiú. Próbálom is elsikálni ezeket a borzalmas emlékeket, de nem tudom. Amikor odaértem a helyre a kocsiajtót úgy csaptam be, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Rohantam és amikor benyitottam, oda ahonnan zihálást és nyöszörgést hallottam, megpillantottam Őt. A szívem még tovább morzsolódott apró szilánkokká. Valami enyhén szúrni kezdett a szívem környékén. Fájt, hogy így láttam Őt.