16. Fejezet Minden egyebet, csak a lényeget ne!

Scarlett szemszöge

Egy kicsit kezd elegem lenni. Mégis mi a jó büdös francnak nem akar velem beszélni? Jó persze, megértem. Az én hibám, hogy vámpír lett meg minden, de akkor is. Én nem akartam bántani Őt. Kaptam tegnap egy sms-t tőle, hogy majd ma szeretne velem beszélni. Hűű, de titokzatos! Csak lennénk már túl rajta és tudnám, hogy mi a helyzet.

• Szia! - köszönt feszülten, majd behívott a házba. Lenáék otthona szép volt és tágas, valamint nekem egy kicsit túl világos, de azért jó kis kégli volt.
• Szia! - köszöntem vissza. Intette, hogy üljek csak le. Idegesítően húzta az időt.
• Nézd Jason....én sajnálom. Nem akartalak bajba keverni, nem akartam neked rosszat. - fakadtam ki egyszeribe. Megemelt szemöldökkel nézett vissza rám, és nem is sejtette, hogy mennyire szexi. Főleg amikor először megláttam vámpírként teljesen nyugodt, hűvös, szexi vámpírként, amikor visszatért. Hát.... nagyon dögös volt. Igaz már előtte is láttam amikor kiborult, de akkor nem tudtam jobban megnézni mivel, az idegesség eléggé eluralkodott rajtam. Valami furcsa dolog vonzott benne, és nem is kicsit, azt hiszem.
• Megbocsátok. - bökte ki, nekem pedig a homlokomig szaladt a szemöldököm. Ilyen könnyen? Tényleg?
• Hogy? - tértem magamhoz és kérdeztem amikor már nem csak tátogtam, mint egy hal.
• Igen, jól hallottad. Végül is csak nem rég értettem meg, hogy milyen nehéz lehetett neked a vérem közelében lenni. Szóval fátylat rá. Megtörtént és kész. Ezt a kártyát jutott nekem. - mondta, és a végén elmosolyodott. Túl jó hozzám.
• De haragudnod kellene rám....- gondolkoztam hangosan.
• Azt szeretnéd? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
• Nem, persze, hogy nem. Csak....mégis, hogy tudsz ilyen könnyen átugrani egy ilyen fontos dolgot? Megváltoztattam az életed. Az én hibám volt. - soroltam a hibákat amiket elkövettem.
• Mondom, hogy nem érdekel. Ez van. Vissza tudod forgatni az időt? - kérdezte egy kicsit ingerülten. Megráztam a fejem és nagyot nyeltem. Valami szorítani kezdte a torkomat és ez most nem az éhség volt. Hozzám még soha senki nem volt ilyen....kedves. Minden hibámat az orrom alá dörgöltek világ életemben. Az apám hangja mai napig visszhangzik a fejemben: „ A fenébe is Scarlett! Szedd már össze magad! Csak egy utca kölyök vagy ráadásul még semmire kellő is. Téged nem lehet szeretni.” Gyűlöltem őt. Bezzeg az édesanyámért ölni tudtam volna. Imádtam őt, de sajnos meghalt, mert súlyos betegségben szenvedett. Bár élhetne még! Az apámat sok éve nem láttam már, mert megszöktem otthonról. Egy ideig a Night családnál laktam, de aztán kerestem egy saját lakást, de most látogatóba jöttem újra. Szeretem ezt a családot, ők szeretnek engem. Sokszor álltak mellettem, amikor apám ellenem fordult. Will és Raymund nem is egyszer ugrott neki az apámnak vagy éppen engem fogtak le, főleg miután vámpír lettem. Ekkor csak még jobban megutált az apám. Nem tudom, a mai napig sem, hogy miért gyűlölt annyira. Lehet csak amiatt, hogy ugyanaz a vadóc gyerek voltam, mint ő fiatal korában, és neki.....hát eléggé szarul alakult az élete. De Én nem ő vagyok!
• Nem tudom visszaforgatni az időt. És ennek igazán örülök néha. - mondtam csendesen. Jason bólintott, majd leült mellém a kanapéra.
• Szóval ennyi? Nem haragszol rám? Tényleg? - kérdeztem félig mosolyogva.
• Nem haragszom. Nem is tudnék azt hiszem. - felelte mosolyogva. Jason helyes volt és ráadásul még kedves is, valamint törődött másokkal. És baromira jól csókolt. Milyen jó is lenne ha....Nem ringathatod magad ábrándokba!
• Ennek örülök. - mondtam. Kínos csend állt be. Nem nagyon tudta egyikőnk sem, hogy mit mondhatna a másiknak.
• Én, azt hiszem, hogy....akkor megyek is. - álltam fel, majd az ajtó felé vettem az irányt.
• Majd még beszélünk! - kiáltott utánam és kacsintott. Intettem neki egyet, majd megkönnyebbülve léptem ki a házból. Egy régi teher szakadt le rólam, és most egészen boldog voltam.

Lena szemszöge

• Will jól vagyok. Egyedül is kitudok menni a fürdőbe értsd már meg! - ellenkeztem, ahogy egyfolytában támogatni próbált, ahogy a fürdő felé tartottam. Megpróbáltam eltolni magamtól, de nevetséges kísérlet volt.
• Tudom. De akkor is... - mondta, és továbbra sem engedett el. A csók incidenst nem boncolgattuk tovább és olyan volt mintha meg sem történt volna. Kár! Pedig nagyon is magamhoz tértem...attól a csóktól. Sosem voltam olyasfajta lány aki a szőke herceget várta, hogy megmentse a sárkánytól, de Will csókjától úgy éreztem magam, mint Csipkerózsika. Bementem a fürdőbe és bevettem egy fájdalom csillapítót. A fejem még mindig hasogatott.
• Nagyon fáj? - kérdezte aggodalmasan. Kikészített egy kicsit, de jól esett, hogy törődik velem. Olyan volt, mintha leomlott volna a köztünk lévő fal.
• Nem. Jól vagyok. - mondtam, majd visszamentem a szobába, Will pedig újra bedugott az ágyba és a nyakamig húzta a takarót.
• Will nem tudom, de szerintem elfelejtettél egy fontos dolgot....én vámpír vagyok. - közöltem vele szem forgatva.
• Lehet, de egy vámpírnak is lehet komoly baja, szóval maradj nyugton és takarózz be! - úgy viselkedett mint az apám. Istenem! Hol van az a szexi vámpír? Valahol ott van benne, csak elbújt.
• Nagyon idegesítő vagy, úgy viselkedsz mint az apám. - mondtam neki, és csak azért is kitakaróztam.
• Csak aggódom érted. Ne húzd le a paplant! - mondta és furcsán végig nézett rajtam. Hoppá! Lehet, hogy nem is annyira az egészségem miatt aggódik, hanem csak a pizsamám tetszik neki annyira. Sunyin elmosolyodtam, de azért betakaróztam.
• Ez így nagyon remek lesz. Egész nap fekszem az ágyban és nem csinálhatok semmit sem. - nyafogtam, és csak később esett le, hogy mennyire kétértelműen fogalmaztam. Felnéztem Willre, akinek féloldalas mosoly keletkezett az arcán.
• Más időpontban azt mondanám, hogy eltudnánk ütni valamivel az időt, de most az egészségi állapotodra nézve, sajnos nem ajánlok fel semmi ilyesmit. - ha ember lettem volna, már olyan vörös lettem volna mint egy pipacs, de így csak a paplan csücskét piszkálgattam zavarban.
• Nem céloztam semmi olyanra....csak úgy kicsúszott. Jól van hát akkor...beszélgessünk. - magyarázkodtam, Willnek pedig egyre csak szélesedett az a sötét vigyor az ajkán. Mindig is élvezte, ha zavarban voltam.
• Rendben beszélgessünk. De előre mondom, hiába is akarsz bármit is kiszedni belőlem Tylerrel kapcsolatban, nem fog menni. - szögezte le előre én pedig dühösen fújtam egyet. Már mindennel próbálkoztam, hogy kiszedjem belőle a dolgot, hogy miért rabolt el, ugyanis ennyit igazán jogomban állna megtudni, de nem! Will csak hallgat és mindig azt mondja, hogy hosszú.
• Van hobbid? - kérdeztem és kíváncsian vártam a választ.
• Futni járok, valamint szeretek biliárdozni. És a kedvenc sportom a baseball. Na és neked van? - kérdezett vissza. Sokszor nagyon utáltam, hogy vissza dobta azt a bizonyos labdát.
• Hát én....rajzolni szoktam és régen úsztam. - mondtam, mire a magasba szaladt a szemöldöke.
• Igen? Nem néztem volna ki belőled. - mondta én pedig szokásomhoz híven egyből felkaptam a vizet.
• Igen? Na és miért? - kérdeztem összehúzott szemekkel.
• Olyan....törékenynek tűnsz. - mondta.
• Nem vagyok az. Vertem már meg férfit is. - jelentettem ki büszkén ő pedig felnevetett.
• Komolyan? - kérdezte még mindig mosolyogva.
• Igen. Olyan két éve volt, a suliban. Az egyik nagymenő srác azt hitte, hogy majd én is bedőlök neki. Persze rendes voltam vele meg minden, de majd felfordult tőle a gyomrom. Olyan bájgúnár féle volt. Inkább buzi...mint férfi volt, bár azért izmos volt. Na szóval egyik nap az egész folyosó láttára magához rántott és megcsókolt. Fúj! Le kellett volna forrázni utána a számat. Fogtam és le kevertem neki egy pofont. Ezzel annyiba maradt, aztán az egyik óra alatt utánam jött a mosdóba és megakart véleményem szerint erőszakolni, de úgy helyben hagytam, ahogy csak tudtam. Haraptam, csíptem és rúgtam, ott ahol csak értem. Azóta nem mert a közelembe jönni. - vigyorogtam Willre.
• Meg akart erőszakolni? - kérdezte rekedt hangon és a szeme fekete színt vett fel. Dühös volt.
• Hát nem tudom, ebben nem lehettem biztos, de nem várhattam meg, hogy mit akar. De igen azt hiszem azt akarta. - magyaráztam a földet nézve.
• Örülök, hogy nem történt meg. Jó, hogy ilyen talpra esett vagy. Szóltál valakinek a dologról? - kérdezte és egyfolytában a szemembe fúrta a tekintetét. Ettől kínosan éreztem magam. Olyan volt mintha belém akart volna látni.
• Hát csak a bátyámnak mondtam el, és ő is jól helyre tette a srácot. Anyunak meg sem mertem említeni, mert kibukott volna és nem mehettem volna sehová sem. - mondtam visszaemlékezve a történtekre.
• De hagyjuk ezt! Van kedvenc együttesed? - kérdeztem és próbáltam terelni a témát. Will ökle ellazult, majd a szeme is visszanyerte az eredeti színét.
• Hát...igazából mindent meghallgatok ami jó. Szeretsz táncolni? - mosolygott újból és nekem is újra jó kedvem lett.
• Uhhh....hát ez a partnertől is függ. Egyszer az egyik esküvőn egy idősebb fazonnal kellett táncikálnom és folyton a lábamra taposott, aztán mindig azt mondta: „ Hát te sosem figyelsz a lábad elé? Nem tudsz táncolni?” - idéztem az egyik rokonomat mélyebb hangon, Will pedig újra nevetett és én is bekapcsolódtam.
• Hát akkor egyszer szívesen elvinnélek mondjuk valahová táncolni. - mondta puhatolózva.
• Hát akkor egyszer szívesen benne lennék, azt hiszem, de csak akkor ha nem taposol a lábamra. - kuncogtam fel.
• Abban biztos lehetsz, hogy teljesen épségben maradsz. - jelentette ki vigyorogva. Milyen szép a mosolya és milyen kedves velem! Bár még az elrablásos dolog előtt rájöttem, hogy Will nagyon rendes férfi, csak nem tudja kimutatni az érzelmeit. Aztán amikor megmentett az mindent eldöntött. Vonzódtam hozzá. Először nem akartam beismerni és utáltam magam, amiért így érzek, de nem tudok parancsolni a szívemnek. A sors furcsa fintora.
• Na és anyu? Nem kellene haza mennem vagy ilyesmi? - kérdezte hirtelen idegesen és kiugrottam az ágyból. Will azonnal elkapta a derekam és megállított.
• Anyukád teljesen nyugodt, mivel úgy tudja, hogy végig nálam voltál. - oké hát akkor minden a legnagyobb rendben. De álljunk csak meg! Nem!
• Jézusom! Mit gondolhat most? Hiszen éjszaka sem voltam otthon! - sápadtam el és kiment belőlem minden erő.
• Csak annyit gondolhat, hogy a lányának nagyon jól telt az éjszaka. Ennyi. - mosolygott rejtélyesen. Még mindig a karjaiban tartott.
• Uhh...hogy fogom ezt kimagyarázni? - kérdeztem még mindig pánikba esve.
• Ohh...szerintem felesleges, mivel anyukád kedvel engem. - mondta büszkén.
• Klassz! Akkor az, hogy azt mondom neki, hogy csak barátok vagyunk az teljesen ki van zárva, mert kedvel téged. - fintorodtam el. Anyu képes mindent túl komplikálni.
• Miért? Csak azok vagyunk? - suttogta a fülembe, engem pedig kellemesen kirázott a hideg.
• Hát igen...mármint....Jajj Will! - hadováltam teljesen össze-vissza, majd próbáltam kibontakozni az öleléséből, amit hagyott, de a győztes vigyor nem tűnt el az arcáról.
• Uhh...de utállak, amikor ilyen vigyor van az arcodon. - mondtam, majd a fürdő felé vettem újra az irányt, hogy felöltözzek.
• Ez érdekes, azt hittem vonzónak találod. - kuncogott, majd újra csak minden ellenkezésem ellenére a fürdőszobáig támogatott. Férfiak! De kár lett volna tagadni, hogy imádtam, ahogy a puha bőre hozzám ér. Ha okos lennék, akár tovább is elhúzhatnám ezt a gyámolatlan kislány szerepét...Will közelségéért megérné.