3. fejezet Képtelenség

Megrémülve ültem fel az ágyban, az óra hajnali kettőt mutatott. Sajgott a nyakam még sem volt erőm ahhoz, hogy kimenjek a fürdőbe és megvizsgáljam magam. Gyenge voltam, így visszaaludtam. Reggel viszont nagyon furcsán éreztem magam.  és egyben nagyon rosszul ébredtem. Fájt mindenem mégis valahogy erősnek éreztem magam. Azt hittem minden rendben lesz, de ahogy kimentem a fürdőbe és megpillantottam a saját tükörképemet ezernyi érzés futott át rajtam. Ijedtség....düh....csodálat...boldogság....aztán újra csak ijedtség. Mintha nem is én lettem volna a tükörben, hanem egy másik gyönyörűen szép lány, akiből mégis sugárzik a vadság és  veszély érzete. A barna hajam sötétebb volt mint valaha, a kék szemem szinte parázslott, még félelmetesebbé tette a szemeimet a szemem alatt húzódó halvány lilás, kissé feketés karikák. Pedig aludtam. A bőröm is fehér lett, pedig amúgy is iszonyatosan fehér vagyok, a szomszédok és az ismerősök is mindig azt mondták, hogy én a pincében napozom. Azonkívül sehol egy pattanás vagy egy apró bőrhiba....semmi, a bőröm makulátlan és tiszta. A szempilláim hosszabbak és sűrűbbek lettek, a szemöldököm gyönyörűen íves lett, mintha nem is lenne többé szükségem arra, hogy kozmetikushoz menjek. Az ajkam pedig mintha egy kicsit teltebb lenne és  most nem halvány rózsaszín lenne a színe hanem mintha most a halvány bordó színben játszana. Megkellett, hogy kapaszkodjak a hirtelen jött változás miatt. Végül is annyira nem feltűnő. Lehet, hogy csak nekem az mivel én mindennap megnézem magam a tükörben jó alaposan. De kétségkívül szebb lettem, mint valaha lehettem volna. Mi lett velem? Addig nézegettem magam míg észre nem vettem, hogy késésben vagyok. Gyorsan felvettem egy szürke felsőt valamint egy világos színű farmert vettem volna...ha nem lett volna rövid rám. Most akkor nőttem is? Gyorsan előhalásztam egy másik, fekete színű farmert majd azt vettem fel, majd rohantam is a suliba. Mindenki megfordult utánam az utcán ami nagyon  idegesített. Meg is jutalmaztam pár embert a szúrós tekintetemmel. Én sem vagyok hozzászokva magamhoz, muszáj nekik is rontani a kialakult helyzeten?  A suli bejárati ajtajában majdnem szívrohamot kaptam amikor, megláttam a tegnapi furcsa srácot Willt, aki egyből félre is rángatott.

-        Te veled meg mi a franc történt? – kérdezte ellenségesen és majd meg ölt a szemével.

-        Hagyj engem békén! Kerüljük el egymást! – mondtam neki, majd kikerültem, de nem engedett bemenni a suliba, hanem egészen elráncigált az erdő széléig, ahol senki sem láthatott minket.

-        Engedj el! – kiabáltam vele, majd próbáltam szabadulni, de iszonyat erős fogásban tartott.

-        Miért is akarsz kerülni? – kérdezte és mélyen a szemembe nézett.

-        Láttalak titeket, tegnap. Tudod nagyon jól, és láttam azt a szerencsétlent is aki miattatok halt meg. Nem tudom, hogy ki vagy és, hogy mit csinálsz vagy egyáltalán mit akarsz tőlem, de ha egy ujjal is hozzám vagy a szeretteimhez mersz nyúlni, akkor kicsinállak! – Meglepődtem magamon, hogy mennyire bátor voltam, de végül is mindig olyan ember voltam, hogy ami a szívemen az a számon.

-        Pedig mondtam neki, hogy ne tegye meg, hogy hagyjon téged békén! Megölöm! – Fogalmam sem volt arról, hogy mit hadovált össze-vissza de nagyon dühös volt és belecsapott a fába, ami azonnal megadta magát.

-        Nézd, te nagyon megváltoztál. Lehet, hogy most még nem érzed, de jönnek majd a nehézségek kis idő után. Hadd segítsek neked! – Az tény, hogy megváltoztam, de senkinek sem kell a segítsége.

-        Nem, kösz. Boldogulok egyedül is. Nem akarok veled tölteni egyetlen percet sem. – vágtam hozzá. Hirtelen elszállt a türelme.

-        Márpedig ha tetszik, ha nem, igenis velem fogsz tölteni pár napot, és ha nem engedelmeskedsz akkor mindenhová magammal foglak ráncigálni. Lehet, hogy erősebb vagy, de nálam soha nem leszel erősebb. Úgy, hogy azt fogod csinálni amit mondok megértetted? – A hangjából fenyegetés hallatszódott ki.

-        Ezt most vegyem fenyegetésnek? – kérdeztem tőle.

-        Pontosan. – Hogy lehet valaki ennyire gonosz?

-        Nem is ismerlek, miért kell, hogy veled legyek? – kérdeztem csendesen.

-        Hidd el én sem akarok veled lenni! Ne nyávogj itt nekem! – Bosszúsan néztem rá.

-        Nézd nem fogok neked, köntörfalazni, vámpír lettél. – Először csak elképedve bámultam rá, és tudtam, hogy amit eddig is feltételeztem róla, miszerint őrült az most beigazolódni látszott, aztán felnevettem.

-        Mégis mi olyan nevetséges? – kérdezte meg.

      - Ez most csak vicc! Vámpírok nem léteznek! Most komolyan te is valami szekta tagja vagy, hogy              ilyeneket hadoválsz itt össze-vissza? - kérdeztem kissé mérgesen.

        - Nem viccelek! - mondta nagyon komolyan és mélyen a szemembe nézve.

- Aha, jó. De én még mindig nem hiszem ezt el. Ez hülyeség! Te is biztos valami vámpíros könyvet olvastál aztán most azt hiszed, hogy jó vicc, hogy szívatod a másikat! Na én megyek. - mondtam, majd újra kikerültem de elállta az utam, mint mindig. A hirtelen gyorsaságától meghökkentem egy kicsit és hátra léptem egy lépést.

- Higgyj nekem! Nem szoktam hazudni, én is az vagyok. - Én nem értek semmit sem. Most egyet szeretnék de nagyon, eltűnni innen amilyen gyorsan csak tudok.

- Nem tudok neked hinni. Ez ami velem történik ez biztos csak valami furcsa allergia vagy valami más. Biztos van rá ésszerű magyarázat. - Érveltem neki, de még én se nagyon hittem magamnak.

- Persze allergia. Még te magad sem hiszed el amit nekem próbálsz bizonygatni, Lena. - Jól esett, ahogy kimondta a nevemet, olyan furcsa borzongás futott át rajtam és reménykedtem benne, hogy ő ezt nem vette észre. Térj már észhez kislány ő egy vadidegen!

- Jó hát akkor vámpír vagyok. Oké, ennyi. Mehetek? – kérdeztem unottan.

- Nem, nem mehetsz. Vedd már komolyan! – csattant fel.

- A francba is, mégis, hogyan? Nem is ismerlek! Tegnap mint valami pszichopata odajössz hozzám a sötétbe, majd látlak téged meg egy másik furcsa alakot amint kivégeztek egy embert furcsa módon, aztán jössz ezzel, hogy vámpír lettem. Halló!! Akkor fogtündér is kerestetik! – dühös lettem, nem is kicsit.

- Megértelek, de akkor sem engedlek el. Eljössz hozzánk és mindent megbeszélünk. – mondta majd húzni kezdett egy gyönyörű fekete autó felé…..Chh…cukros bácsi.