6. fejezet Kellemes élmények

Will szemszöge

Mint minden reggel egy jó futás után, most is lezuhanyoztam, majd friss ruhát vettem. A mindennapi tevékenységem között be-bevillant egy lány képe. Lena. Furcsa hatással van rám, hiába próbálok ellene védekezni, még ha bunkóság mögé rejtőzöm akkor sem sikerül. Az ok amiért távol akarok maradni Lenától az nem más, mint hogy régen megöltem egy lányt. Még a vámpírrá válásom elején szerelembe estem, aztán az egyik éjjel túlságosan hevesen csókoltam, míg végül nem élte túl. Természetesen utána akartam menni, mert mindennél jobban szerettem. Dina volt a létezésem szerelme, de én csúnyán végeztem vele. Hiába próbáltak vigaszt nyújtani a családtagjaim, több hónapra magamba zuhantam, és csak úgy épültem fel, hogy bunkó, udvariatlan, szívtelen vámpír lett belőlem. Pedig belül természetesen nem ez vagyok. Ma már nem gondolok olyan sokat erre a fájdalmas emlékre, de belül mindig is fájni fog. Lena pedig...Ahogy megláttam azon a késői estén, egyből láttam rajta, hogy igazi belevaló lány, aki nem fél sőt ellenkezőleg. Lena maga a napsugár. Én marha pedig, hogy bánok vele? Dühösen csaptam bele a szekrénybe, aminek az ajtaja betört. Egy kicsit összeszedtem a házat, hogy ne legyen rendetlenség amikor megérkezik az unokatestvérem Scarlett. Scarlett is vámpír, viszont ő nem tartozik azok közé a vámpírok közé, akik megőrzik a hidegvérüket. Vele nőttem fel, láttuk egymást, ahogy változunk, valamint együtt követtük el a legnagyobb baklövéseket vagy együtt hoztuk meg a legjobb döntéseket. Tiszteltem Scarlettet pedig sokkal fiatalabb volt nálam, és néha gyerekes, de valahogy mégis tudtam hol a határ nála. Délután ellófráltam a gimi felé hátha látom Lenát. Nem tévedtem. Az egyik fiú barátjával nevetgélt fennhangon és az udvaron minden fiú őt néztem. Persze nem azért, mert hangosan nevetett hanem azért mert minden fiúnak és férfinak felkelti a figyelmét. Lenán egy fekete bőrkabát volt, ami fantasztikusan kihangsúlyozta a hófehér bőrét. Csinos volt mint mindig. Nekidőltem az autónak majd vártam hátha észrevesz. Pár perc múlva elköszönt a barátaitól majd hozzám sétált.

• Hello! - köszöntem neki mosolyogva.
• Szia! Hát te? - kérdezte most mosolyogva ő is, ami igencsak meglepett.
• Gondoltam beiratkozom én is a gimibe. - jelentettem ki nevetve.
• Kicsit öreg vagy a gimihez, de ha mégis sikerül bejutni akkor kérlek tartsd távol magad tőlem! - figyelmeztetett most már ő is nevetve. Gyönyörű volt a haja, ahogy ráhulltak a hópelyhek.
• Komolyan! Mit csinálsz itt? - kérdezte komolyan.
• Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e veled. Tudod, hogy nem öltél meg senkit sem. - Megforgatta a szemét, majd nagyot sóhajtott.
• Nehéz lesz? - hirtelen nem tudtam, hogy miről beszél, de aztán hamar kapcsoltam.
• Nem lesz könnyű. - válaszoltam a vámpírlétről feltett kérdésére.
• Azért kíváncsi vagyok rá. Biztos lesznek jó dolgok is benne. Mármint akarom, hogy legyenek! - erősödött meg a hangja és nevetnem kellett.
• Van kedved eljönni hozzám? - kérdeztem meg.
• Miért is mennék hozzád? - vágott vissza de a szeme csillogott.
• Bemutathatnám az unokatestvéremet. - rántottam meg a vállam.
• Óhh...hát ő is...tudod...ő...is? - felvont szemöldökkel figyeltem.
• Ő is halott? Ó, igen ő is vámpír. - mondtam könnyedén, mire ha lehetett még jobban elsápadt.
• Hogy tudsz ilyen könnyen beszélni erről? - kérdezte felháborodva.
• Idővel te is hozzászoksz. - világosítottam fel.
• Nos eljössz? - próbálkoztam újra.
• Rendben! - egyezett bele halványan mosolyogva, majd beült az autóba. A kocsiút csendesen telt, én mégis jól éreztem magam. Amikor megérkeztem már tudtam, Scarlett megérkezett. Ahogy beléptünk a házba, a nyakamba vetette magát.
• Hello Will! De rég láttalak apám! Mi újság veled? Annyira sápadt vagy! - humorizált.
• Szia Scarlett! Örülök, hogy látlak, jól nézel ki. - mondtam neki. Scarlett haja fekete volt, hosszú és egyenes. Egy fekete feliratos pólót, fekete farmert valamint egy fekete márkás cipőt viselt. Kiegészítőként, egy nyakláncot viselt amin egy gitáros medál lógott, plusz a karján legalább három fonott valamint bőr karkötő volt. Mindig is lázadó lány volt.
• Nocsak! És ő ki? - nézett Lenára, aki egy kicsit megilletődve állt mellettem.
• Lena Blaze, ő itt Scarlett Roses. Scarlett ő itt Lena. - mutattam be őket egymásnak.
• Hello! Látom új vagy,de biztos jól kifogunk jönni. - mosolygott Lenára Scarlett.
• Klassz a medálod. Gitár? - kérdezte tőle Lena.
• Aha, néha nyúzom a hathúrost. - nevetett fel a kérdezett. Emlékszem, amikor még csak kezdő gitáros volt. Senkinek nem kívánom azokat a hónapokat! Azt hittem megsüketülök, de mára már úgy játszik, mint egy profi gitáros.
• Te zenélsz valamin? - kérdezte Scarlett és úgy viselkedtek mintha ott sem lettem volna. Persze örültem, hogy jól kijönnek egymással, de féltékeny voltam az unokahúgomra, hogy elrabolta tőlem Lenát. Egész délután így ment, ők fecsegtek míg én hallgattam őket. Mégis jól éreztem magam mindenféle feszültség nélkül.