7. fejezet Érdekes véletlenek, plusz egy tragédia

Lena szemszöge

Ahogy hazaértem Willtől, rosszul lettem. Nem tudom mi ütött belém, de émelyegtem, szédültem és a fejem majd szétrobbant. Hamar le is feküdtem, de másnap reggel pocsékul ébredtem. Ahogy kiléptem a szobámból hirtelen csapott arcon egy kellemes illat. Jason volt az.

• Jó reggelt hugica! Minden rendben? Nagyon világfájdalmas arcot vágsz. - nézett rám értetlenül, miközben én befogtam az orrom. Tudtam, hogy mit jelent, ez az egész.
• Csak menj a szobádba, oké? - kérdeztem fájdalmasan.
• Jól van, de szólj ha valami gond van. Rendben? - kérdezte Jason aggódva, majd bement a szobába. Szerencse, hogy más ember nem volt a házba a bátyámon kívül, mert biztos rávetem magam. Többször le és fel futottam az emeleten, mert az agyamban a gonosz megszólalt és majdnem betörtem a testvéremre az ajtót, de még épp időben húztam el otthonról. Tudtam, hogy Will nem fog épp elméjűnek tartani, hogy korán reggel pizsamában beállítok hozzá, de azért megpróbálhatom hátha segít. Azt hittem könnyebb lesz. Reméltem, hogy reggel még nem mászkálnak sokan az utcákon, de tévedtem. A torkomat marta a vér utáni vágy. Lefordultam az egyik kis utcába, majd nekidőltem a kerítésnek. A fájdalomtól hangosan felnyögtem, már majdnem sikítottam.
• Elnézést. Jól vagy? Minden oké? - kérdezte egy velem egykorú barna hajú fiú.
• Csak húzz el innen! - ordítottam rá, mert nem tudtam volna még egy percig a közelébe maradni.
• De hát rosszul vagy! - vitatkozott velem.
• Jobban tennéd, ha elmennél innen, de nagyon gyorsan, mert ha nem akkor.....- nem fejeztem be a mondatot, mert elfogyott a levegőm.
• Akkor mi lesz? - kérdezte felháborodva.
• Ez. - feleltem, majd rávetettem magam. Tombolt bennem a szörnyeteg, szinte ujjongott. Élveztem, ahogy az édes és éltető nedű lefolyik a torkomon. Vörös köd szállt az agyamra és sokáig nem is párolgott el. Megkönnyebbültem. Sokáig szívtam a fiú vérét, csak akkor hagytam abba, amikor éreztem, hogy már nem kapálózik és nem is lélegzik. Megdermedtem. Megöltem? Az nem lehet! Én nem ölhettem meg! Megvizsgáltam, de megállapítottam, hogy a fiú halott. Sírva indultam el Willhez, aki egyből ajtót nyitott.
• Hogy nézel ki? - kérdezte döbbenten. Végignéztem magamon, nem volt egy szép látvány. A hajam kócos a pizsamám tiszta vér, valamint az arcom is maszatos volt.
• Megöltem. - néztem rá kétségbeesetten, majd zokogni kezdtem. Behívott a házba, majd átölelt és próbált megnyugtatni, de nem járt sikerrel.
• El sem hiszem, hogy élveztem, ahogy megölöm! - zokogtam a mellkasába.
• Csss! Ez nálunk, sajnos így van. Semmi gond nem lesz, ígérem. - mondta kellemes hangon. Sokáig ültünk csendben a kanapén, majd nagy nehezen megszólaltam.
• Sajnálom, nem kellett volna idejönnöm. Nem akarok teher lenni. - néztem rá bocsánatkérően, de ő megrázta a fejét.
• Ellenkezőleg. Örülök, hogy hozzám jöttél és nem máshoz. Gyere keresünk neked valami ruhát, mert ha így mész haza akkor a családtagjaid szívinfarktust kapnak. - Bólintottam beleegyezés képen, majd hagytam, hogy keressen egy pólót, meg egy farmert.
• Tessék, ez Scarletté. - küldött a fürdő felé, én pedig belebújtam a kölcsönkapott ruhákba. Kicsit rendbe szedtem magam, majd kiléptem a fürdőből. Ahogy kimentem, már nem csak Will volt a nappaliban, hanem egy másik szőke hajú fiú is.
• Lena, ő itt Raymund a bátyám. - mutatta be nekem a bátyát ,aki kedvesen átölelt.
• Szia! Örülök, hogy megismerhetlek. - mondta.
• Szintúgy. - mondtam neki, még mindig szétesve a korábban történtektől.
• Hát pedig nem úgy tűnik...- jegyezte meg.
• De én tényleg örülök neked, csak.... - nem tudtam befejezni, a földet néztem szégyenkezve.
• Megölt egy embert a szomjúság miatt. - magyarázta meg Will a viselkedésemet.
• Ja vagy úgy. Hát az pech! De ne aggódj Lena! Szinte mindegyikünk beleesik ebbe a hibába. - mondta nyugtatólag Raymund, majd elköszönt és elment, mert el kellett intéznie valamit.
• Ugye azért ment, hogy elrendezze azt amit én okoztam? - néztem Willre, aki csak bólintott. Raymund elrendezi azt a fiút, akinek a délelőtt kiszipolyoztam a vérét. Ilyenkor mit kellene mondani? Azt, hogy rendes tőle?
• Jobban vagy? Szomjas vagy még? - kérdezte Will.
• Nem, most nem vagyok szomjas, de szörnyen érzem magam. - magyaráztam neki.
• Az egyik akadályon túl vagyunk. Innentől már csak könnyebb lesz, vagyis remélhetőleg. - mondta. Nem is tudom miért, de most rendes volt velem, ami meglepett.
• Köszönök mindent. - néztem mélyen a szemébe és a szemében a kék lángocskák felizzottak. Gyönyörű volt.
• Mindig segíteni fogok. - ígérte, majd újra megölelt, de ekkor esett be Scarlett, és ezért kibújtam Will karjai közül.
• Megzavartam valamit? - kérdezte Scarlett mosolyogva.
• Nem dehogyis! - vágtam rá, de olyan volt mintha Will azt mondta volna, hogy igen. Felmentünk Scarlett átmeneti szobájába, ugyanis szerinte ez nem az ő stílusa és majd át kell alakítania ezt a nem éppen szobának mondható izét, és elmeséltem neki mindent.
• Héé nyugi! Minden rendben lesz! Én is öltem embert, sajnos, de azóta tiszta vagyok. - mondta nekem vigaszként. A telefonom jelzett, hogy üzenetem érkezett, de most nem néztem meg.
• Komolyan? - nézett rám kétkedve.
• Igen, de ha most nem haragszol, meg vagyok hívva egy bárba szóval, készülődnöm kell. - mosolygott majd beugrándozott a gardróbjába és átöltözött.

Jason szemszöge

A bárban üldögéltem és iszogattam. Az élet kegyetlen hozzám, néha. Ilyen időkben pedig muszáj levezetni a feszültséget egy kis alkohollal. Lena is olyan furcsán viselkedik mostanában. Reggel is amit művelt. Ráadásul az a Will srác is túl sokat lófrál körülötte. Nem tetszik, ez nekem. Hideg fuvallat csapott meg amikor, egy furcsa lány termett mellettem, majd a pultra csapott.

• Egy whisky-t kérek. Kösz szépen! - szólt a pultosnak mosolyogva. Vagy két évvel lehetett tőlem fiatalabb olyan, 18 év körüli volt. Szemrevaló lány volt. A haja tépett volt és fekete színű. Mindig a fekete hajú lányok voltak a gyengepontjaim. Az öltözéke is elég vad volt, de nekem bejött. Az arca fogott meg a legjobban, olyan szoborszépségű volt, olyan furcsa. Hanyagul dobolt a pulton, míg várta az italát. A körmei feketék voltak, plusz egy fekete gyűrűt viselt a gyűrűs ujján.
• Szerelmi bánat? - nézett rám, majd leült mellém. A hangja meglepően kellemes volt. Mosolyognom kellett.
• Bár az lenne. De az élet egyedül szép! - nevettem rá, mire megcsóválta a fejét.
• Scarlett Roses. - nyújtott kezet.
• Jason vagyok. - fogadtam el a kezét, ami igencsak hideg volt.
• Na és te miért vagy ezen a lepukkant helyen? - érdeklődtem felőle.
• Az helyzet, hogy szépen felültettek, szóval gondoltam ha már egyszer itt vagyok, akkor iszom egyet. - rántotta meg a vállát. Igazi belevaló, laza lánynak tűnt.
• Az klassz. - értettem egyet.
• De nem bántam meg, hogy eljöttem erre a helyre. Találkoztam pár emberrel akik egészen pozitívan hatnak rám. - nézett rám egyértelműen.
• Ja. Én is többször járnék ide, ha tudnám, hogy ilyen jó nők vannak itt. - flörtöltem vele, ami ha jól vettem észre hízelgett neki. Főleg az, hogy nőnek neveztem, nem pedig lánynak. Mégis csak jobban hangzik, az hogy nő.
• Mesélj magadról! - kért, miközben megkapta az italát. Ez így ment egész este. Beszélgettünk, közben iszogattunk. A vége az lett, hogy egész szépen összemelegedtünk.
• Itt olyan meleg van! Nem megyünk ki egy kicsit? - kérdeztem tőle.
• De-de. Az klassz lenne! - mosolygott szelíden. Az volt, a helyzet, hogy mindketten eléggé spicces állapotban voltunk a sok whiskytől amit megittunk, de a lényeg, hogy jól éreztük magunkat. Amikor kimentünk egy elhagyatott sikátorba, megbotlott és segítettem felállni, de eléggé közel kerültünk egymáshoz. Eper illata volt.
• Olyan jó illatod van! - búgta a fülembe, én pedig átöleltem.
• Most ha nem haragszol, akkor megcsókollak. - mondtam, de nem tiltakozott. Egyre hevesebb lett, amit először furcsálltam, de csak felbátorított.
• Nem bírom tovább! Akarlak! - mondta, mire azt hittem végre célba értem, de ehelyett felordítottam amikor beleharapott a nyakamba.
• Mi a franc? - kérdeztem, de nem sokára elvesztettem az eszméletemet és nem tudtam, hogy mi történik.