8. fejezet Jason féle kiborulás, avagy újabb vámpír a klubban

Lena szemszöge

A nappaliban üldögéltem magam, mert anyu most is dolgozott, mint legtöbbször. Minden rendben lett volna, egy: ha nem lettem volna alig két hetes vámpír, kettő: ha nem öltem volna meg egy szerencsétlen fiút, aki még csak most ismerte meg volna az életet, három: ha Jason kijött volna a szobájából, ugyanis két napja nem láttam, de tudom, hogy a szobájában van. Megelégeltem a várakozást felmentem, majd felfeszítettem a szobát. A párnája véres volt. Atya ég! Mit művelt már megint? Csak nem verekedett, mint általában?

• Jason? - szólítottam meg. Felnyögött majd feltápászkodott az ágyban. Nem volt rajta póló, így megállapítottam, hogy a bátyám, többet jár gyúrni mint gondolnám. Az arcán nem volt seb, és semmi verekedésre utaló nyom. De a nyakán....harapás nyom volt.
• Jason mi van veled? - kérdeztem rekedt hangon a vér miatt.
• Fogalmam nincs, viszont a fejem majd szétmegy! - mondta fáradtan, majd visszafeküdt a párnára.
• Oké, pihenj csak! Aludj, oké? - kérdeztem, de már csak a horkolását hallottam. Mormota. Rögtön tárcsáztam Willt.
• Valami baj van? - kérdezte egyből.
• Öhhm....hát nem tudom. Velem semmi gond nincs, de bátyám több napja alszik és egy harapás nyom van a nyakán. - mondtam neki kétségbeesve, mire halk káromkodást hallottam a vonal végén, majd megszólalt.
• Ne engedd el otthonról! Pár perc és ott vagyok. - mondta, majd kinyomta a telefont. Gondoltam, azzal nem lesz gond, hogy ne engedjem sehová ugyanis Jason alszik, mint a bunda. Nem sokára kopogást hallottam a bejárati ajtón. Will volt az. Egy fekete bőrkabát volt rajta alatta pedig egy kék v-nyakkivágású pólót viselt, valamint egy fekete farmernadrágot vett fel. Hmm....hát igen. Milyen furcsa, hogy- hogy kitudnak rajzolódni az izmai, minden kis mozdulattól, mint például a lélegzetvételeinél.
• Hol van a bátyád? - hadarta gyorsan.
• Fent a szobájában. Alszik. - jelentettem ki aggódva. Will felviharzott a szobába én pedig követtem. Alaposan megvizsgálta Jason szívverését és pulzusát, mindezt anélkül, hogy felkelt volna az illető.
• Hát igen. Nos a bátyádból vámpír lett. - állapította meg, mire én csak kapkodtam a levegőt.
• Ilyen nincs! Nekem egyszerűen....elegem van. Ez túl sok! - mondtam mérgesen már a nappaliban.
• Nem hiszem, hogy gond lesz vele. - próbált vigasztalni, de most nagyon dühös voltam.
• Nem lesz? És ki fogja megmondani neki, hogy: Hát figyelj bátyus, vámpír vagy! De tudod mit üdvözöllek a klubban, ugyanis én is az vagyok, sőt Will meg az egész családja is az! - mondtam dühösen és egyre jobban hergeltem magam.
• Mi vagy te? - kérdezte meg Jason. Azt hittem elájulok, már ha lehetséges lett volna.
• Csessze meg! - káromkodtam egyet, majd próbáltam szépen mosolyogni Jasonre, de ő nagyon dühös volt.
• Mi van velem? És mi vagy te? Na és te? - nézett most már Willre is, majd karba font kézzel várta a magyarázatot.
• Figyelj Jason! -kezdtem volna, de Will leintett. Helyes!
• Nézd mi még nem beszéltünk soha sem, de azt hiszem, ezt nekem kell elmagyaráznom. Te lehet, hogy hihetetlen, de vámpír lettél. - mondta neki Will. Azt vártam, hogy Jason felnevet, ehelyett dühös lett és csapkodni kezdett.
• Szuper! Szóval vámpír mi? Teljesen hülyének néztek? - kérdezte dühösen, majd kiviharzott a városba.
• Ne! Hagyd, hadd menjen! - fogta meg a karom Will, amikor utána akartam menni.
• Ezt most komolyan mondod? Ő a bátyám! - vágtam vissza, majd kitéptem a karom a kezei közül, de elállta az utam.
• Ha odamész, csak még jobban feldühíted, hidd el annál rosszabb lesz. - mondta összeráncolt homlokkal.
• De akkor sem hagyhatom! Mi van ha ő is embert fog ölni? Különben meg szólhattál volna, hogy maradjak csendbe és akkor nem hallotta volna meg Jason! - Most már dühös voltam rá is.
• Nem fog embert ölni! Max fél óra múlva haza fog jönni hidd el, mert kétségbe lesz esve. Ez neki új, és tudja, hogy csak mi tudunk segíteni neki. Lena, haza fog jönni! - nyomatékosította a szavait, majd leültetett a kanapéra. Vártam és vártam. Doboltam az asztalon a kezemmel. Pár perc múlva Will hűvös kezei simultak az enyémekre.
• Nyugi! Minden rendben lesz! - nézett mélyen a szemembe és egy percre elfelejtkeztem minden gondomról.
• Ezt nehéz elhinni. - húztam ki a kezem, a kezei alól. Pár perc múlva kicsapódott az ajtó, és Jason állt az ajtóban kissé zilált állapotban.
• Jól van. Azonnal mondjatok el mindent! - követelte, majd becsukta jobban mondva berakta az ajtót ami majdnem kiszakadt a helyéről, és leült az egyik bőrfotelba. Bólintottunk Willel, majd elmeséltünk neki mindent töviről-hegyire. A babonákat, az igaz dolgokat, a vámpírlét előnyeit és hátrányait. Leginkább a dolog táplálkozás része érdekelte.
• Nem mondhatod el senkinek sem! - figyelmeztette Will.
• Majd meglátom mit teszek, de te nekem nem parancsolsz! Gondolom, te tetted a húgomat vámpírrá, mocskos vérszívó! - vágta Will képébe, amitől én is meghökkentem, majd felment a szobájába, átöltözött és elviharzott, mint a hurrikán. Tulajdonképpen, lehet, hogy tényleg Will tette?

Jason szemszöge

El sem hiszem, hogy ez történt velem. Azt hittem vámpírok csak az elcsépelt, nyálas, romantikus filmekben vannak, amiben leolvad a lányokról a butyi, erre belőlem mi lett? Drakula gróf újra éledt klónja. Kirázott a hideg a gondolatra. Bár annyi biztos, hogy ezerszer jobban nézek ki mint Drakula. Ez egy kicsit megvigasztalt. Vigaszdíjként jól jön. Milyen ironikus! Valamint abban is biztos voltam, hogy meg kell találnom azt a lányt, akivel a Sunbathben iszogattam. Ő tette ezt velem, ideje felelősségre vonnom. Bár nem mondom, hogy nem volt jó nő, de azért ez eltörpül amellett amit amit művelt velem. Hogy a fenébe szúrhatott ki velem így egy nő? Jól mondta anyu, egyszer a nő lesz a vesztem. És no lám! Milyen igaza volt. Bementem a bárba, majd a pultostól érdeklődtem a lány iránt. Szerencsémre ismerte és meg is adta a címét pár dollár után. Gyorsan elfutottam, jobban mondva inkább suhantam a megadott címhez majd bekopogtam. Minden olyan új volt, és teljesen más. Mennyire nem tudnak az emberek élni, bezzeg így!

• Jason? - kérdezte Scarlett riadtan.
• Hello szépségem! Jó lenne, ha elmondanál nekem egy-két dolgot. - toltam félre az ajtóból majd bementem a házba és hanyagul ledobtam magam a kanapéra.
• Nézd! Tudom, hogy nagy hibát követtem el, de nem bírtam ellenállni. - mondta a kezét tördelve, de közbe vágtam.
• Ez most komoly? Nem bírtál ellenállni? Hát talán azért mégis megkérdezhetted volna, hogy „Hmmm te felültetett vadbarom! Akarsz vámpír lenni? „ - mondtam neki idegesen, és ő is dühös lett.
• Nem voltál felültetve, csak, hogy tudd! Igenis jól éreztem magam veled! - csapott a tenyerébe.
• Kicsit túlságosan is jól, nem igaz? - néztem rá összeszűkített szemekkel.
• Most haragszol rám? - kérdezte a cipőjét nézegetve, amit ide-oda húzgált a perzsa szőnyegen.
• Nem, ugyan már! Hát csak vámpír lettem! Miért kellene? - kérdeztem még mindig dühösen.
• Jason, én annyira....- kezdte volna, de újra csak közbe vágtam.
• Sajnálod? Hát kösz szépen, de nem megyek semmire a sajnálkozásoddal. Csak tudod, most épp azon gondolkozom, hogy vajon hány férfival művelted már ugyanezt? - tettem fel neki a kérdést, de meg sem vártam a választ.
• Szólni fogok valakinek. Muszáj! Vámpírok! Te jó ég! - csaptam a homlokomra, majd felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.
• Ne Jason! Kérlek! Ne szólj senkinek sem! Akkor mindenkit megölnek, aki vámpír! Kérlek, ha.....ha érzel irántam valamit....ha kedvelsz. - megdermedtem, majd kitéptem a karjai közül magam, és kimentem a házból majd elindultam még magam sem tudom, hogy merre. De egyben biztos voltam, a titkot megtartom. Ha nem másért akkor a szeretteimért. Scarlett mit tettél velem?